Önköltséges kirándulást szerveztünk Nyíradonyba, az Erdei Harmónia Látogató Központba.

Augusztus 22-én 20 ligatag vett részt a kiránduláson. Nyíradonyba helyközi autóbusszal érkeztünk. A Látogató Központ előtt Tasó László országgyűlési képviselő úr várt bennünket. Tájékoztatott a Látogató Központ megnyitásáról, további fejlesztésekről. Egy kávéval vagy üdítővel vendégelte meg a ligatagokat.(Honlapjukon fent van látogatásunkról egy rövid cikkel a csoportkép)

Ezt követően Orbán Viktória tárlatvezetésével megtekintettük az állandó kiállítást, amely a Nyírerdő állatvilágát mutatta be. (42 faj látható a kiállításon)  A 3D-s mozi teremben levetítettek egy bemutató filmet a Gúti erdő növény és állatvilágáról, amely nagyon látványos volt. Az interaktív teremben ki-ki játszhatott, ismertetőket hallgathatott, beszélgetett. Végül a nemrégen átadott futó pályán sétálhattunk. A kánikula miatt a séta elég gyorsra sikerült, de így nem kellett több mint egy órát várni a következő autóbuszra. Úgy gondolom, ez a kirándulás is hozzájárult a tagság összekovácsolásához.

Kozempel Zsuzsánna
Hívás klub vezető

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Összefogás az emlőrák ellen szimpózium és séta Debrecenben

A Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete október 13-án Összefogás az emlőrák ellen szimpóziumot és sétát szervezett. A szimpózium helyszíne a Polgármesteri Hivatal Nagyterme volt, ahol 70 fő résztvevő foglalta el a helyét. Dr. Hallay Judit Olvass tovább...

Alapszervezetek

Jelenléti Pont megnyitó ünnepsége és szűrővizsgálatok

Szervező: Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete Helyszín: Jelenléti Pont Közösségi Ház Eger Szalapart Időpont: 2022. 11. 25. Résztvevők az Egri Alapszervezet részéről: Fűrné Mosoni Anita és Bak Imréné Rendezvényen résztvevők: Eger város Civil szervezeteinek képviselői, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Felvilágosító előadás a méhnyakrákról

A Karácsony Sándor Általános Iskolában  az MRL Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat szervezésében 02. 06-án és 8-án 4 osztályban (6, 7, 8, ) 2 – 2 orvostanhallgató tartott kis előadást a méhnyakról, az oltás fontosságáról, utána Olvass tovább...