A Siófoki Alapszervezet tagjai 2021.08.26-án kiránduláson vettek részt, amely lelkileg, szellemileg és fizikailag igen tartalmas volt.

Először a külső-somogyi dombok által körülölelt kis település LULLA nevezetességeivel ismerkedhettünk, Keller Pálné Zsuzsika és Nagy Ernő György vendégszeretete által.

Mint megtudtuk Siófoktól szinte kőhajításnyira élt és dolgozott ERÉNYI ALAJOS ÓRÁSMESTER és FESTŐMŰVÉSZ, kinek a festménye egy Római zarándoklat alkalmából személyesen átadva a Pápának, bekerült a Pápai Képtárba.

Siófoktól a legtávolabbi úticélunk 40 km-re volt a Mária búcsújáró zarándokhelyként ismert ANDOCS településen volt.

A Basilica minor rangot kapott Nagyboldogasszony-templomban, Tamás atya fantasztikus előadását hallva csak ámultunk és teljesen elvarázsolva csodáltuk a Mária-szobrot, amely még a Siófok Szent Kilit plébánia által varratott Mária ruhában öltöztetve pompázott. (A siófoki hívek 2021.08.14-15-én gyalogos és buszos zarándoklat keretében keresték fel a Basilicát, ennek tiszteletére mindig a zarándok csoport ruhájába öltöztetik Máriát.) A templomi és Mária ruhagyűjtemény bemutatása után lelkileg feltöltődve folytattuk utunkat.

KARÁD erdő mélyén a nyugalom által körülvett VADÁSZHÁZBAN költöttük el igen finom ebédünket, mely után kidőlve megpihentünk és lazítottunk.

Felfrissülve folytattuk utunkat BALATONBOGLÁRRA, ahol felmásztunk a Várdomb tetején elhelyezkedő GÖMB kilátóba majd átsétáltunk a Temető dombra, ahol a Szent Erzsébet parkban megnéztük a híres Kék és Vörös kápolnát.

Balatonlellén, miután az elvesztett energiáinkat fagyival pótoltuk, célirányt véve jókedvűen (mint azt a fénykép is tanúsítja) megérkeztünk Siófokra.

Igen kellemes napot töltöttek a Liga tagjai együtt.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Hatvaniak kirándulása Budapestre

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének OGYIK tagjai a Budapestre kirándultak augusztus 18-án. Ma az aranyvonat megtekintése volt az úti cél! “Ismét lehetőség nyílik nemzeti kincsünk, az Aranyvonat megcsodálására. Az impozáns kocsiszerelvény az államalapító halálának Olvass tovább...

Alapszervezetek

A pszichés stabilitás fontossága

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete 2022. szeptember 20-án tartotta őszi első Stresszoldó Klubját a József Attila Művelődési Központ Klubtermében. A felkért előadó Dudás Erika pszichológus, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke vetítettképes előadást Olvass tovább...

Alapszervezetek

Szeptemberi program – Hatvani Segítő Szolgálat és Alapszervezet

A Segítő Szolgálat programja: Heves megyei önkéntes segítők esetmegbeszélése Időpont: 2016. szeptember 6. kedd, 9 óra Vezeti: Strommer Pálné Helyszín: Hatvani Segítő Szolgálat Hatvan, Balassi B.u. 16. Nővérszálló 1. emelet Stresszoldó csoportfoglalkozás 2/1 : Időpont: Olvass tovább...