A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet tagjai egy csodás hetet töltöttek május 16-23-ig a Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthonában.

Nagy szeretettel fogadtak az Otthon munkatársai, mindent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat ottlétünk alatt!

Különböző terápiás foglalkozásokon vehettünk részt pl. zeneterápián, kézműves foglalkozáson, tornán, és újdonság volt, most első alkalommal, egy kedves rendőrnő is tartott előadást a biztonságról. Volt, aki túrázáson szeretett volna részt venni, arra is volt lehetősége, de volt, aki a környék nevezetességeinek megtekintésével töltötte idejét vagy éppen csendes pihenésre vágyva elvonult.

A gyönyörű természeti környezet lehetőséget nyújtott a kirándulásokra, felejthetetlen túrán vettünk részt Bakonybélben, meghallgathattuk a csodás harangjátékot! Egy másik csapatunk inkább választotta és ellátogatott a pápai élményfürdőbe.

Köszönjük szépen az Otthon vezetőjének és munkatársainak,hogy testileg, lelkileg kipihenve, feltöltődve érkezhettünk haza!

Lazányi Jánosné elnök

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Önkéntesképzés Salgótarjánban

“Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít.” A MRL Salgótarjáni Alapszervezete 2019. február 6-8-án önkéntesképző tanfolyamot tartott a Szent Lázár Megyei Kórház előadótermében, huszonöt jelentkező részvételével. A Olvass tovább...

Egyéb

Közgyűlést tartottunk

A közgyűlésen 51 fő vett részt, megválasztottuk a küldötteket is

Egyéb

A Liga Hatvani Segítő Szolgálatának és Alapszervezetének márciusi programjai

Nőnapi ünnepség, Filmklub, Orvos-beteg találkozó. Várunk minden érdeklődőt rendezvényeinkre!