Március 9-én a szeszélyes, esős, szeles idő ellenére 13.30 órától folyamatosan érkeztek a tagok a klubfoglalkozásra az Onkoradiológia szeminárium termében. 41 fő volt jelen.

Kerekné Kati (almás sütemény, sajtos rúd) és Erdeiné Rózsika (pogácsa) a Nőnap alkalmából saját készítésű süteménnyel lepte meg a rendezvényen résztvevőket, amit nagyon szépen köszönünk nekik. A jelenléti ív aláírásakor mindenki egy csokit kapott, majd Béres cseppet vehetett át, amit örömmel fogadtak.

Bemutatkozott Dévényi Ágota, aki február 15-től Boros Csabáné helyett a Segítő szolgálat vezetője.

Kozempel Zsuzsánna klubvezető üdvözölte Szalayné Kónya Zsuzsát a Debreceni Egyetem vezető dietetikusát, gratulált neki „Az év terápiás dietetikusa” címhez és a Miniszteri Dicsérethez. A pandémia előtt évekig vezette a „Főzzünk, de okosan főzőklubot, amit nagyon szeretek a ligatagok. Ezt követően a résztvevők egy nagyon színvonalas, részletes előadást hallottak „Egészséges életmód” címmel, vetítéssel egybekötve. Befejezésül egy napi egészséges étrendet mutatott be. Napi ötszöri étkezést, de a három fő étkezést minden körülmények között javasolta betartani. Sok hasznos információ hangzott el. Nagy figyelem kísértük előadását, sokan jegyzeteltek is. A klubvezető megköszönte Zsuzsának ezt a hasznos előadást.

Ez után az április 13-i vezetőség- és küldöttválasztó közgyűlésről tájékoztatta a résztvevőket a klubvezető illetve Boros Csabáné a kibővített vezetőségi ülésen felkért Jelölő Bizottság elnöke.

A klubvezető szólt a jól sikerült miskolci kocsonya fesztiválról, (amelyen 23 fő vett részt.) köszönjük a felvonulás és megnyitó előtti külön programot a Miskolci Szolgálat vezetőjének, Virág Juditnak. (Megyei Könyvtárlátogatás színvonalas előadásokkal)

Március 24-én a Zene Házába látogatunk el (29 fő), az állandó kiállítás és vonatjegy önköltséges, a Hangdómba a belépőt a liga fizeti.

Tagdíjfizetésre és 2 új tag felvételére került sor.

A klubfoglalkozás 16 órakor jó hangulatban ért véget.

Következő klubfoglalkozás: Vezetőség és küldött választó közgyűlés (8 nappal előtte meghívót kapnak a ligatagok)

Időpont: 2023. április 13. 13.30 óra

Helye: Onkoradiológia szeminárium terme

Kozempel Zsuzsánna

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

A daganatos betegek sugárterápiája

A Siófoki Alapszervezet 2016. szeptember 21-én a KIKK Kamara  termében „A daganatos betegek sugárterápiája” címmel előadást szervezett. Az előadásra dr. Cselik Zsolt főorvos urat kértük fel, aki a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház Regionális Onkológiai Centrum Olvass tovább...

Alapszervezetek

GyöngyöM Egerben a méhnyakrákos betegekért

A Mályvavirág Alapítvány felhívására a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete is csatlakozott a Mályvavirág Gyöngyöm 2018. programhoz. Mindenkit nagy szeretettel várunk január 31-én az Agria Parkban 14-17 óráig. Fűzzünk együtt gyöngykarkötőt a méhnyakrákos nők gyógyulásáért, a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Betegek Világnapja Debrecenben

A Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete a Betegek Világnapján szentmisét celebráltatott a Szent Anna Székesegyházban 2020. február 10-én 18:00 órakor. A misét celebrálta: dr. Krakomperger Zoltán plébános A résztvevők együtt imádkoztak a betegségben szenvedő embertársaink Olvass tovább...