A Debreceni Alapszervezet Hívás klubjának beszámolója

Január 12-én 13.30 órától klubfoglalkozásra érkeztek a tagok az Onkoradiológia szeminárium termében.

A borús idő ellenére 32 fő vett részt a foglalkozáson, amíg gyülekeztek a résztvevők kis csoportokban beszélgettek. Most is voltak, akik régen találkoztak.

Kozempel Zsuzsánna klubvezető üdvözölte Kocsis Antal klinikai atyát, aki vízkereszttel kapcsolatos tovább gondolkodásra késztető gondolait osztotta meg a jelenlevő klubtagokkal, függetlenül attól, hogy hívők vagy nem hívők, illetve melyik felekezethez tartoznak.

Ezt követően Kozempel Zsuzsánna klubvezető beszámolt a Hívás klub 2022. évi munkájáról, melyet fotókkal, videókkal tett színesebbé.

Aktuális dolgokról is szó volt:

  • Minden hétfőn gyaloglást szervezünk, 9 órakor a Klinika villamos megállótól.
  • Minden szerdán folytatódik a hastánc 09.00 – 10:30 óráig, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
  • Röviden ismertette a Hívás klub I. félévi tervezett programjait, a tantermi foglalkozásokhoz dékán úr ingyen rendelkezésünkre bocsájtja ezt a termet.
  • Február 4. a Rákellenes Világnap – sétáról később tájékoztatjuk a tagságot
  • Február 11-én a Betegek Világnapján szent misét celebráltatunk a Szent Anna Székesegyházban, melyről szintén értesítéssel leszük.
  • Tájékoztatta a jelenlevő tagságot, hogy Boros Csabáné februártól valószínűleg átadja a vezetést egy új kollégának. Ha végleges döntés lesz, tájékoztatja a tagokat. Addig, amit eltervezett megvalósítja, a Ligától nem válik meg teljesen, marad ligatag.
  • A Csokonai Fórum bejárásáról nem tettünk le, Borosné Eszter megígérte, hogy megpróbál segíteni.
  • Tagdíjfizetésre is sor került. Eddig 61 fő fizette be a 2023 évi tagdíjat. Felvetették, miért nem emelik a tagdíjat. Ez központilag meghatározott, így néhányan adományt adtak, ami bevételezésre került az alapszervezet pénztárába.

A klubfoglalkozás 15:50 órakor jó hangulatban ért véget.

Következő klubfoglalkozás: 2023. február 9. Batyus farsang

Helye: Evangélikus Templom lelkészi hivatal imaterme

Kozempel Zsuzsánna

MRL Hívás klub vezető

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Közgyűlés 2022. Gödöllő – vidám és célratörő hangulatban

A Gödöllői Alapszervezet beszámolója A fontos évértékelő beszámolók és a jővőt tervező építő események szervezése mellett jutott az “egyebek” programponton belül egy kiemelt feladatköri felkérésre Mandevillené Keresztényi Gizella felé és az alakuló terápiás művészeti csoportunk Olvass tovább...

Alapszervezetek

Fotókiállításra és immunológiai előadásra vár minden érdeklődőt szeretettel az MRL Egri Alapszervezet és a Mellrákinfo egyesület május 9-én.

Alapszervezetek

HÓVIRÁGSÉTA A NŐK EGÉSZSÉGÉÉRT SZEKSZÁRDON

A Tolna Megyei Balassa János Kórház Egészségfejlesztési Iroda, a Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya, a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet, a Szelíd Ráktérítő Klub és a MaMMa Zrt. közösen figyelemfelkeltő sétát szervezett Szekszárd Garay tér-Széchenyi Olvass tovább...