A 2023-as év első taggyűlésén január 9-én, hétfőn igen szép számmal vettünk részt, örültünk és nagy-nagy szeretettel üdvözöltük egymást. Erre a napra két napirendi pontot iktattunk be, az első részben taggyűlést tartottunk, a második részben pedig egy nagyon színvonalas előadást hallgattunk.

1.Értékeltük az előző taggyűlés óta eltelt időszak történéseit, eseményeit. Volt benne kirándulás, túra a természetbe, ünneplés, cirkuszi látogatás, utazás és kiemelt programként a Rákellenes Világséta január 8-án.

Ismertetésre került a központi előirányzat szerinti éves terv, melyben természetesen a programokat, időpontokat magunk alakítjuk, ezzel kapcsolatban javaslatokat vár a vezetőség.

Megbeszéltük – mindenki megelégedésére -, hogy folytatjuk az örökmozgó szerdai programokat. Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét (01.16-22) keretében jövő héten gyöngyöt fűzünk közösen, melyet átadunk egy kiválasztott iskola felső tagozatos leánytanulóinak. A hagyományokhoz híven jelmezes farsangi bált rendezünk magunknak februárban, ahol zsűri értékeli majd a jelmezeket. Természetesen lesz tombola, svédasztalos uzsonna, tánc. Tagtársunk Bander Istvánné Jégszínházi látogatást szervez, amelyet nagy érdeklődés övez (02.11.)

Szó esett még a tisztújítási feladatok előkészületeiről, megválasztottuk a háromtagú jelölőbizottságot.

Végezetül Kelemen Lászlóné Ilonka egy gyönyörű verssel köszöntötte az újévet és a tagságot!

2.Második napirendi pontként Borhegyiné Kelemen Ilona kineziológus tartott nekünk egy évindító remek előadást, mely a szeretet nyelvéről szólt. Igazi lelki segítség, útmutató volt ahhoz, hogy hogyan legyünk jobbak és egymással elfogadóbbak. Közben egy kis testi átmozgatással és egy jó kis tesztfeladattal is kedveskedett nekünk.

Tóth Lászlóné
MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

HPV és méhnyakrák

„Gyöngyőrzők”  Az „Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét” alkalmából a MRL Salgótarjáni Alapszervezete is meghívást kapott a NMSzC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikumba egy délelőtti figyelemfelkeltő rendezvény megszervezésére. A program a figyelemfelkeltő nap üzenetével indult, hogy senkinek sem Olvass tovább...

Alapszervezetek

Szűrőnapok Mátranovákon az ALSTOM cégnél

Mátranovákon az ALSTOM vállalat felkérésére a Magyar Rákellenes Liga szűrővizsgálatokat végzett. Az alkalmazottak munkahelyi szűrővizsgálatait a MRL Salgótarjáni Alapszervezet szakképzett önkéntesei végezték el július 28-án és augusztus 04-én. A két napon előzetes jelentkezést és ütemezést Olvass tovább...

Alapszervezetek

Kreatív Klubfoglalkozás Hatvanban

Időpont: 2022.április 14. A Magyar Rákellenes Liga Segítő Szolgálat kreatív klubfoglalkozásán a mai napon  tavaszt idéző ajtódíszt készítettünk. Klubtagjaink nagy lelkesedéssel álltak neki a kis madárka készítésnek, szinte magunk elé képzelték a fán csücsülő, kis Olvass tovább...