A Gyöngyösi Alapszervezet túrázós tagjai szinte kivétel nélkül szeretik a havas túrákat is.

Mivel az elmúlt napokban igen nagy hó esett Kékestetőn, így nem volt kérdés, hogy hová megyünk ezen a héten (14-én) szerdán.

Nagy izgalommal gyülekeztünk a buszmegállóban, alig vártuk, hogy a friss hó ropogjon a talpunk alatt. Csodás volt a buszból látni, ahogy egyre vastagabb hótakaró borította a tájat, Kékestetőre érve minden várakozásunkat felülmúlta a látvány és az az érzés, hogy ismét a hóban lépkedünk.

Nagy élvezettel jártuk körbe a csúcs környékét, miközben gyönyörködtünk a mesebeli, havas, zúzmarától csillogó tájban, majd a Déli sípályán ereszkedtünk le Mátraházára.

Bízunk benne, hogy a tél folyamán többször esik majd legalább ekkora hó, és nem csak a Mátrában, hanem mindenhol.

Tóth Lászlóné
MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Gyöngyposta: Együtt a méhnyakrák ellen Salgótarjánban

Idén január 22-28. között, tizenegyedik alkalommal került megrendezésre az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét. A nemzetközi kezdeményezés legfőbb célja felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy ma már egyetlen nőnek sem kellene méhnyak rákban meghalnia, hiszen ez Olvass tovább...

Alapszervezetek

Nagyatádi hírek

25:50-26:25-ig a Nagyatádi Alapszervezet közgyűléséről adnak hírt a Nagyatádi VTV-ben.

Alapszervezetek

Decemberben is szűrések Egerben

Eger, Lajosvárosi Plébánián a Találkozások Házában véradás (48 fő), vércukor és PSA mérés ( 30) fő. PSA mérésnél eltérés nem volt. Csak egészségtudatos férfiak jöttek. Köszönjük a meghívást, máskor is szívesen megyünk.