Július 23-án rekkenő hőségben hatodik alkalommal hirdettük meg az ingyenes melanoma szűrést Debrecenben.

György Zoltán és Molnár László engedélyezték a fürdő területén a szűrést. A Debreceni Alapszervezet önkénteseinek és az orvosoknak ebben az évben is 20 ingyenes belépőt biztosítottak.

Dr. Jenei Kluch Lenke bőrgyógyász szakorvos vállalta a szűrés elvégzését.

Nagy hangsúlyt fektettünk a szervezésre. Meghívót küldünk a médiának (sajtó, tv, rádió) a Rákliga tagoknak, a nyugdíjas szervezetnek. Jeleztük a facebookon is a lehetőséget.

A Debrecen televizió 22-én interjút készített a melanoma szűrés kapcsán Dr. Hallay Judittal, az alapszervezet elnökével, aki megosztotta a hallgatókkal, milyen veszélyeket rejthetnek magukban a testfelszínünkön észrevehető bőrelváltozások.

Reggel fél 9-kor találkoztunk a fürdő előtt. Kitettük a Rákliga logóját, több helyre irányító lapot helyeztünk el a fürdő alkalmazottainak segítségével.

A regisztrációs asztalnál önkénteseink fogadták a vizsgálatra jelentkezőket. Dr. Hallay Judit elnökünk a melanómáról adott fontos tájékoztatót. Két alkalommal a hangos bemondón is hívta a fürdőzőket a szűrésre, hangsúlyozva annak fontosságát.

50 fő, akik regisztráltak türelemmel várakoztak a 38 fokos melegben.

9:45 órától 13 óráig tartott a szűrés, végül 56 főt vizsgált meg a doktornő. (39 nőt – 1 diáklány, 1 fiú gyerket – és 15 férfit) szerencsére most melanomával és basaliomával nem találkozott,

15 fő esetében a bőrgyógyász szakorvos doktornő szoros után követést javasolt fényvédő krém használata mellett és évenkénti kontrollt.

A Debrecen televízió riportot készített a melanoma szűrésen.

Sokan megköszönték a lehetőséget a Rákellenes Ligának, hogy megszervezte a szűrést, amelyen részt vehettek.

Mindenki dicsérte a doktornő kedvességét, precizitását, ahogy a vizsgálatot végezte.

A liga önkénteseinek Borosné Eszter most is dinnyét vett és délben palacsintát kaptak.

A Rákellenes Liga most is sikeresnek mondható szűrést végzett, ami ebben a napfényben túl gazdag évszakunkban abszolút aktuális volt.

Kozempel Zsuzsánna
MRL Debreceni Alapszervezet vezetőségi tag

 

 

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen

Tavasztól – nyárig: a Borsodnádasdi Alapszervezet beszámolója

Kirándulás májusban május 27-ére kaptunk időpontot a Parlament látogatására, ahová polgármesterünk, Kormos Krisztián, valamint Riz Gábor országgyűlési képviselő segítségével kedvezményesen jutottunk be. Reggel 8 órakor indultunk Borsodnádasdról két busszal, olyan nagy volt az érdeklődés. Budapesten Olvass tovább...

Alapszervezetek

Debreceni 2019. októberi programajánló

Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat Újjászületés Debrecen Rehabilitációs Táncklub Minden szerdán 9 órától Helyszín: Estella Hastánc Stúdió Debrecen Rákóczi u. 60.  Női Egészségmegőrző torna Minden pénteken 16 órától Helyszín: Szent József Gimnázium Debrecen, Szent Anna Olvass tovább...

Alapszervezetek

Gyöngyfűzés, előadás Debrecenben a Méhnyakrák Megelőzési Hét alkalmából

A Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat február 5-én az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét keretében szervezett programot a Szent József Gimnázium tanulói részére. Tóth Tímea III. éves orvostanhallgató tartott előadást, melynek keretében felhívta a figyelmet a Olvass tovább...