A Hívás klub június 9-én kirándulást szervezett a Nyíregyházi Vadasparkba.

Az előrejelzéssel ellentétben napos időre ébredtünk. Reggel 8 órától gyülekeztek a tagok a Máv állomáson. 15 fő szállt fel a Nyíregyházára induló vonatra. 3 fő a csapókerti állomáson csatlakozott a csipet csapathoz. Tiszta, kényelmes vonaton utaztunk, 10 órakor már Nyíregyházán voltunk. A 8-as buszra már rekkenő hőségben vártunk.

Zsúfolt busszal mentünk az Állatparkig. A belépőjegy megvásárlása után egy csoportkép után megbeszéltük, hogy ¾ 4-kor ugyan itt találkozunk, ha valaki nem tart a csoporttal. 11 órától 16-an megnéztük a fókashow-t. Ezután az Ócenárium következett. Nem győztünk gyönyörködni az akváriumokban levő halakban. Itt még együtt volt 16 fő.  Ázsia – Amerika- Európa – Afrika – Ausztrália állatvilágával már 12-en ismerkedtünk. Többiek mindent megnéztek, csak más útvonalon. A majmoknál megeredt az eső, de utána kisütött a nap, a flamingókat, pelikánokat már napsütésben néztük meg. A tevék, zsiráfok, makik után az India házban fejeztük be sétánkat, már mennydörgés és eső kíséretében. Így mindenki már ¼ 4-kor a megbeszélt helyen volt. Siettünk a buszmegállóhoz, 15 percet vártunk, közben felhőszakadás zúdult a városra. Mire az autóbusz az állomásra ért, elállt az eső.

9 km-t gyalogltunk. Kényelmesen utaztunk, öt órakor Debrecenbe már napsütéses időben érkeztünk. Úgy gondolom fáradtan, de szép emlékekkel ért mndenki haza.

Kozempel Zsuzsánna
MRL Hívás klubvezető

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

A Lét Újraélesztése: Összetartozás és Remény a Gége Klubban

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház falai között minden szerdán egy különleges közösség találkozik: a gégeműtött betegek klubja. A klubot Nagy Júlia vezeti. Ezek a heti összejövetelek sokkal többek, mint egy egyszerű betegtalálkozó. Ez egy olyan Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Hatvani Alapszervezet önkéntes segítőinek köszöntése

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének és Segítő Szolgálatának közel húsz fős önkéntes segítői a mai napot együtt töltötték vidám beszélgetéssel, főzőcskézéssel. Csekélyke jutalmazás volt ez az egész éves áldozatos munkájukért cserébe. A hatvani Albert Olvass tovább...

Alapszervezetek

Üzenem az úton lévőknek…

A MRL Salgótarjáni Alapszervezete a Regea Alapítvány meghívására vett részt Egerben a rendezvényen. A cím tulajdonképp egy, az Alapítvány által meghirdetett pályázat, melyre az ország sok szegletéből, minden korosztályból érkeztek pályázatok. Láthattuk, olvashattuk, kinek mi Olvass tovább...