Sajtóközlemény – 2022. április 25.

Elárulják, hogyan élhetnek tovább a prosztatarákos férfiak

Daganatos betegeket kezelő orvosok futják körbe a Balatont, hogy ezzel irányítsák rá a figyelmet a prosztatarákos férfiak küzdelmére, illetve hogy mit tehetnek maguk a betegek az életkilátásaik javításáért. Magyarországon minden évben közel 5 ezer férfival közli az orvosa a prosztatarák diagnózisát. Az idejében elvégzett műtét vagy sugárkezelés és a gyógyszeres terápiák mellett az életkilátásokat – életkortól függetlenül – befolyásolhatja az erőnlétnek megfelelő sport, a rendszeres fizikai aktivitás is.

A Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának 13 orvosa vállalta, hogy az április végi NN Ultrabalaton futóversenyen körbefutja a Balatont. A prosztatarákos betegeket segítő 10 Ezer Lépés Program keretében állnak rajthoz, hogy teljesítsék a 210 kilométeres távot.

– A klinikán mindig elmondjuk a prosztatarákos betegeinknek, hogy fontos a pontos gyógyszerszedés, a kontrollvizsgálatokon való részvétel, a kiújulást előrejelezni képes PSA tumormarker rendszeres ellenőrzése, azonban emellett ugyanolyan fontos az egészséges életmód, valamint az is, hogy rendszeresen mozogjanak. Egyre több nemzetközi tudományos kutatás jut ugyanarra az eredményre: kevesebb panasszal és jelentősen tovább élhetnek azok a prosztatarákos férfiak, akiknek a diagnózist követően is a mindennapjaik része a testmozgás, a fizikai aktivitás. Nem azt várjuk a 60-as, 70-es, 80-as éveikben járó betegeinktől, hogy körbefussák a Balatont, azonban csaknem mindenki tud a saját állapotához igazodóan többet mozogni, mint eddig tette – jelenti ki dr. Nyirády Péter, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatója.

A professzor hozzáteszi: azzal, hogy csapatversenyben indulnak, azt is üzenik, hogy a prosztatarákos betegeket sem egyetlen orvos gyógyítja, hanem egy szakmai csapat támogatja a sikeres kezelést. Nyirády Péter hangsúlyozza: minden egyes onkológiai beteg kezelését az onkoteam, egy szakorvosi munkacsoport irányítja, melyben urológus, onkológus, sugárterápiás szakorvos, radiológus, patológus közösen tesznek javaslatot a páciens számára várhatóan legelőnyösebb terápiára. A vizsgálati eredményeken túl a beteg számára fontos személyes tényezőket is figyelembe kell venni, a betegnek lehetőséget adva a kérdezésre és a visszakérdezésre is. Olykor elegendő a szoros orvosi kontroll, de a műtéteknek, a sugárkezeléseknek is többféle típusa elérhető Magyarországon, emellett a gyógyszeres terápiás lehetőségek is folyamatosan bővülnek. Mindenkinél személyre szabottan, a betegség stádiumának megfelelően kell megtalálni azt a módszert, ami a beteg életkilátásait és életminőségét leginkább szolgálja.

A 10 Ezer Lépés Program a Magyar Rákellenes Liga és a Gyógyulj Velünk Egyesület együttműködésével, a Janssen támogatásával 2017-ben elindított kezdeményezés. A program célja a prosztatarákos férfiak tájékozottságának növelése, egészségügyi döntéseik tudatosságának segítése, az egészség és az erőnlét visszaszerzését, illetve minél további megőrzését szolgáló életmód támogatása.

További információ és interjúszervezés:

  1. Papp László sajtószóvivő

+3630 261-8789

10ezerlepes@sajtoszovivo.hu

www.facebook.com/10ezerlepes

EM-96388

 

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Újévi mozgásprogramok

A Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat beszámolója Az új év első napjaiban elindítottuk mozgásprogramjainkat. Mindenki nagyon várta már, hogy ünnepek után  újból mozoghasson. Kisebb csoportokban találkoztunk, mozogtunk, a szabályok  betartása mellett. Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének Olvass tovább...

Alapszervezetek

World Cancer Walk – Hatvan

A Hatvani Alapszervezet beszámolója 2021. január 10-éről A Magyar Rákellenes Liga a Relay for Life-hoz csatlakozva meghirdette alapszervezeteinek az első Rákellenes Világséta (World Cancer Walk) magyarországi szakaszát 2021. január 10-ére. A Hatvani Alapszervezet tagjai is csatlakoztak a Olvass tovább...

Alapszervezetek

A salgótarjáni torna klub is csatlakozott az Európai Sporthét eseményeihez

  A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezet Sportklubja 2017. szeptember 28-án csatlakozott az Európai Sporthét eseményeihez a Meridián 3-1-2 tornával és közös nyiroktornával. A fizikai aktivitáson huszonöten vettek részt, melynek végén a szerencsések pólót is Olvass tovább...