A  Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója

Megtartottuk a soron következő taggyűlésünket 2022. április 4-én. Köszöntés után értékeltük az elmúlt időszak főbb eseményeit, majd megbeszéltük az elkövetkezendő feladatokat.

  • Kiemelten fontos feladatunk a tízezer lépés program, ezen belül a túrázás az egészségünk megőrzéséhez,
  • április 9-én a Nemzeti Rákellenes Napi sétával összekötött szemétgyűjtés Mátrafüreden,
  • április 21. Közgyűlés – kiosztottuk a meghívókat,
  • a hagyományokhoz híven idén is megrendezésre kerül Gyöngyösön, a Gyöngyök Mátra Művelődési Központban a Natura Nap, mely egyben családbarát egészségnap. A rendezők számítanak a munkánkra (prosztata-szűrés),
  • május 14-én ismét lesz szűrőbusz a Művelődési háznál,
  • a nyár folyamán bőrgyógyászati szűrést szervezünk a strandon,
  • többeket érdekelt, hogy járványügyi szempontból milyen feltételei vannak a bakonyszücsi rehabilitációnak (május közepe felé tájékozódunk).
  • tervezzük, hogy megtekintjük a Szent Bertalan templom kincstárát, melyben az ország egyik legnagyobb egyházi kincstárgyűjteménye található.

Nagy örömünkre szolgál, hogy dr. Végh Attila önkormányzati képviselő 75.000 Ft támogatást nyújt alapszervezetünknek.

Taggyűlés után került sor Borhegyiné Kelemen Ilona természetgyógyász, kineziológus csodálatos előadására „Család és lélek kapcsolata” címmel, melybe a tagságot is aktivitásra buzdította. Bemutatta a tibeti hangtálat és elmagyarázta, hogyan hatnak a jótékony rezgések a testre. Légző gyakorlatokat és otthon is végezhető gyógyító ülő tornagyakorlatokat, meditációt tanított. Köszönjük szépen ez úton is!

Tóth Lászlóné
a MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Együttműködés a Tolna megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal

2020-03-06 A Tolna megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója meghívására jelen volt a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezetének elnöke is. A Magyar Rákellenes Liga és a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság között igen jó munkakapcsolat keretében számos közös Olvass tovább...

Alapszervezetek

Óévbúcsúztató túra Sástón

A Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója A mozgás és a természetszeretet öröméről a két ünnep közt sem mondtunk le! December 29-én néhány bevállalós társammal együtt nekivágtunk óévbúcsúztató túránknak a ködös, csúszós időben. A kicsit zord időjárás ellenére Olvass tovább...

Alapszervezetek

Séta a Limfóma Világnap alkalmából Debrecenben

A Debreceni Alapszervezet beszámolója Szeptember 15-én 11 órától gyülekeztek a ligatagok a Klinika villamos-megállóban, ahol mindenki kapott egy zöld kitűzőt. Hajdúböszörményből két 80 éves ligatagunk is bejött, valamint egy Hajdúszoboszlóról. 11:30 órakor elindult a csapat Olvass tovább...