A Debreceni Alapszervezet beszámolója

  1. március 17-én 13:30 órától önkéntesekkel kibővített Hívás klubfoglalkozást tartottunk, melyen 43 fő vett részt.

Érkezéskor kávé, pogácsa, ásványvíz várta a résztvevőket. Regisztráció után elfoglalták helyüket. A klubvezető köszöntötte a jelenlevőket, átadta a betegség miatt távollevők üdvözletét, majd átadta a szót Dr. Hallay Judit elnök asszonynak, aki a Nemzetközi Nőnapról emlékezett meg.

Meghívó szerint ezt követően Nóri nőnapi meglepetése következett. Pauk Eleonóra 12 éve zongorázik, orgonán játszik, két éve a Debreceni Szent László Domonlos Plébanián kántor. Kíváló sportoló. Szerény, kedves, csodálatos hanggal megáldott lány. Munkácson végezte az általános iskolát, majd Debrecenbe költöztek. A Stvetits Gimnázium, végzős diákja, a Zeneművészeti egyetemre készül. Műsorát olasz, orosz és angol nyelven adta elő. A Hallelujah szám refrénjét a résztvevőkkel együtt énekelte. Énekével mosolyt csalt a résztvevők arcára. Műsora végén vastapsot kapott.

A klubvezető Aranyosi Ervin: Március 8. Nőnap című versét mondta el.

Tófalvi József – egyetlen jelenlevő férfi ligatagunk – minden hölgynek egy szál tulipánt adott át, őt pedig közelgő névnapja alkalmából köszöntötték.

Ezután a klubvezető röviden megemlékezett március 15-ről, nemzeti ünnepünkről.

Ismertette a tervezett programokat, amelyekről, amennyiben megvalósulnak, időben tájékoztatást kapnak a tagok.

Boros Csabáné tájékoztatta a résztvevőket az ukrán menekülteknek a Karitatív testület által szervezett önkéntes munkáról (néhányan már részt vettek önkénes munkán az elmúlt héten).  Sokan jelentkeztek, melyre később kerül sor. Időben értesítést kapnak.

Végül mindenki Béres cseppet vehetett át, melyet örömmel fogadtak és megköszönték. Közben a tagok baráti beszélgetést folytattak.

A klubfoglalkozás jó hangulatban 15:10 órakor ért véget.

Kozempel Zsuzsánna
MRL Hívás klub vezető

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Mega-Löszölő-Tökölő túra Siófokon

A Siófoki Alapszervezet beszámolója Ismételten megrendezésre került a Mega-Löszölő-Tökölő túra a Ságvárért Egyesület szervezésében. ( 50 Km- 26 Km- 17 Km). A Siófoki Alapszervezet már reggel 6 órától segédkezett a túrázók ellátásában. Készült a finom Olvass tovább...

Alapszervezetek

Gödöllői 2021. novemberi programajánló

csak néhány kattintás: https://rakliga.hu/tamogatas/ üzenetbe ne felejtsd el beírni- MRL Sulicsapat  Gödöllő Vajek Andrea Add tovább a mosolyodat Magyar Rákellenes Liga  Gödöllői Alapszervezet  elnöke +36 70 778 32 79

Alapszervezetek

Fiatalokkal az Egészségért szellemi vetélkedő Szekszárd középiskolás diákjai részére

A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet hagyományainak megfelelően idei évben is megrendezte a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal közösen a szellemi vetélkedőt, melynek helyszíne: Új Nemzedék Közösségi Tér (PLACC) Szekszárd volt. A vetélkedőt a Magyar Rákellenes Olvass tovább...