Az Egri Alapszervezet 2015 november 10- i klubrendezvényén  a Markhot Ferenc Kórház onkológus főorvosa, Dr. Kner Erika tartott figyelemfelhívó előadást az emlőrákról, kezeléséről és az önvizsgálatról. Sajnos a nők harmadik leggyakoribb daganata,  minden 10. magyar asszonyt érint, főleg a 45-65 év közötti korosztálynál fordul elő leggyakrabban.

A statisztika szerint Magyarországon  évente 7500 új megbetegedés fordul elő és évente mintegy 2300-an halnak meg ebben a betegségben – mondta a főorvos asszony.

Ezért kérünk minden nőt és természetesen a férfiakat is, ha észrevesznek valami elváltozást a melleikben, azonnal forduljanak szakemberhez, mert korai felismeréssel ez a daganatos betegség jó eredménnyel gyógyítható.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Gyöngyöm Borsodnádasdon

A Borsodnádasdi Alapszervezet a Méhnyakrák Megelőzési Hét programjához csatlakozva január 22-én tartotta összejövetelét. Ezt megelőzte egy előkészület, ahol próbáltuk a mályvavirág formázását, ez alkalommal papírból. Együtt végeztük a kreatív munkát társszervezőnkkel, az Alapellátás-fejlesztési Modellprogram embereivel. Olvass tovább...

Alapszervezetek

Mozgással és szűréssel az egészségért!

A Bátki József Közösségi Ház felkérésére Zagyvarónán 2023.június 10-én a MRL Salgótarjáni Alapszervezet szakképzett önkéntesei a sportos délutánon megjelenteknek állapotfelmérést, vérnyomás, vércukor, koleszterin szint mérést, BMI számítást, PSA tesztet végeztek. A kapott eredményeket kiértékelés és Olvass tovább...