A MRL Salgótarjáni Alapszervezete öt éve indította útjára a szeretetcsomag készítésének hagyományát.

A pandémia előtt az alapszervezet sok tagja részt vett ebben az akcióban, azonban idén biztonsági okokból úgy döntöttünk, hogy jóval szűkebb körben csomagoljuk be az ajándékokat. A csomagokkal a Szent Lázár Megyei Kórház – onkológiai, hospice és stroke  osztályán tartózkodó betegek, illetve az ott dolgozó szakszemélyzet adventjét szeretnénk szebbé tenni. Összesen hatvanöt csomag készült, melyben egyebek mellett édességek, adventi díszek, tea és kávé került. Emellett most sem maradt el a Béres csepp immunerősítő készítmény és az üdvözlőkártya, melyek segítségével eljuttathatjuk az érintetteknek adventi és karácsonyi együtt érző jókívánságainkat.

Ez az időszak különösen nehéz a gyógyintézetben fekvőknek, hiszen a betegségük miatt nem lehetnek a családjuk körében. Ezekkel a kis csomagokkal és üzenetekkel megpróbáljuk becsempészni az otthon melegét a kórházi légkörbe. Az ajándékokat a vírushelyzetre való tekintettel nem közvetlenül a betegeknek, hanem az osztályok szakmai vezetőinek fogjuk átadni december 6-án.

A nool.hu is hírt adott az eseményről, itt olvasható.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Áprilisi programajánló – Hatvani Segítő Szolgálat és Alapszervezet

A Segítő Szolgálat programja: Cím: Hatvan, Balassi Bálint út.16. Nemzeti Rákellenes Nap Hatvanban Élni és nem félni című dokumentum film és a “Félsz a vihartól?”könyvbemutató Időpont: 2016. április 12. kedd 14 óra Helyszín: Grassalkovich Művelődési Olvass tovább...

Alapszervezetek

Rákellenes Világséta Egerben

A Magyar Rákellenes Liga a Relay for Life-hoz csatlakozva, harmadik alkalommal hirdette meg a Rákellenes Világsétát. Az Egri Alapszervezet tagjai is sétáltak vasárnap a Dobó térről a várba és vissza a térre. Nagyon kellemes időt Olvass tovább...

Alapszervezetek

Örökmozgó Kerékpáros Országjárás – Hatvan

2022-ben harmadik alkalommal szervezi meg a Magyar Rákellenes Liga az Örökmozgók Hetét, ezen belül az Örökmozgó Kerékpáros Országjárást. Hatvanba június 19-én délután érkezett meg Rozványi Balázs elnök úr és felesége Winkler Violetta. Közel harminc lelkes Olvass tovább...