A Tabi Alapszervezet beszámolója

Az idei mellrák elleni figyelemfelkeltő rendezvényünket október 8-án tartottuk. 9-kor felállítottuk az EFI -vel közös sátrunkat / standunkat a Városházával szemben. Területfoglalási engedélyünk volt. Az alapszervezet tagjai és a középiskolások segédkeztek az előkészületekben.

10 órától Rozványi Balázs, a Liga elnöke köszöntése és rövid beszéde után végigsétáltunk Tab központján, megkerülve a tabi csónakázó tavat. Utána a standnál folytatódott a figyelemfelkeltés – önvizsgálat, szűrővizsgálat fontossága -, szórólapok, szakmai anyagok, apró ajándékok várták a csatlakozókat (szalagok, pink karkötők, origami ékszerek, kitűzők, pink virágok szalaggal, tollak), az ajándékok nagy részét tagjaink készítették. 15 órakor fejeztük be az utcai promóciót.

117 fő vett részt a rendezvényen, melynek folytatásaként a Koppány-völgye Egészségfejlesztő Központban egész hónapban elérhető lesz egy “asztalka” kapcsolódó szakmai anyagokkal, könyvekkel és rózsaszín szalagokkal.

Köszönet mondunk

  • Tab városának, amiért foglalhattuk a közterületet,
  • az EFI munkatársainak az együttműködésért és a plakát szerkesztéséért,
  • a középiskolás diákoknak a részvételért és lebonyolításban való segítségért,
  • Hatos Jánosnak, amiért ingyen nyomtatta a plakátokat,
  • Hideg Ildikónak a plakátolásért,
  • Tóthné Ilon Editnek az origami ékszerek készítésért, amiket ajándékul adtunk,
  • Kellerné Zsuzsának a szervezésért és a lebonyolításért, az ajándékok, szalagok készítésért,
  • Rozványi Balázsnak , a MRL elnökének, hogy részvételével megtisztelte az eseményünket,
  • a védőnő kolléganőknek, KEK dolgozóinak, ÁNTSZ munkatársainak, kormányhivatal munkatársainak a részvételért,
  • a Jóga csoportnak, hogy aznapi jóga órájukkal a rendezvényünkhöz csatlakoztak,
  • a kányai ” lányoknak” a részvételért
  • végül, de nem utolsósorban: minden tagtársnak, aki segített mozgósítani, aki részt vett a rendezvényen, aki meghívott másokat is, aki kitartott a hidegben, aki segített az utcai promóciónál, aki fizikalisan nem tudott eljönni, de velünk volt gondolatban és aki továbbadta a rendezvény üzenetét, mert ez a legfontosabb.

Nyíriné Matyék Beatrix
a Tabi Alapszervezet elnöke

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Évzáró a Siófoki Alapszervezetnél

Alapszervezetünk tagjai nagy örömmel fogadták egyik kedves tagtársunk felajánlását, miszerint a gyönyörű kertjében összejöhetünk egy kisebb  évzáróra. 2016. június 20-án gyűltünk össze és elsőként megbeszéltük elnök asszonyunk, dr. Bittner Nóra meghívása alkalmából az alapszervezeti vezetők Olvass tovább...

Alapszervezetek

Szeretetcsomagok átadása Mikulás napján

A MRL Salgótarjáni Alapszervezet önkéntesei hatodik éve készítenek  „szeretetcsomagokat a Szent Lázár Megyei Kórház Onkológia-Hospice és Sztroke Osztály fekvő és járó betegeinek és az osztályok  munkatársainak. Ünnepélyes keretek között a MRL Salgótarjáni Alapszervezet hét önkéntese Olvass tovább...

Alapszervezetek

Majális a Dolinkában

Május elsején napsütéses időben, a megszokott helyen a gyönyörű természeti fekvésű Dolinka Pihenő Parkban megrendezett Városi Majálison a MRL Salgótarjáni Alapszervezet önkéntesei is aktívan részt vettek az esemény lebonyolításában. Sátrunkban 9 órától délig állapotfelmérésen, diabetes Olvass tovább...