A Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója

Megtartottuk az október havi taggyűlésünket, ahol több mint negyven fő vett részt. A jelenléti ív aláírása és a vezetői köszöntés után megbeszéltük a legfontosabb októberi programunkat.

Október az emlőrák elleni küzdelem hónapja, melynek keretén belül ismét megrendezzük városunkban az emlőrák korai felismerése érdekében a figyelemfelkeltő sétát. A SÉTA időpontja október 8. (péntek) 16 óra. Ennek kapcsán, a vezetőség szervezői feladatain túl, a tagságra is hárul feladat, mint például a dekoráció valamint a séta kellékeinek elkészítése, majd a rendezvénynek otthont adó helyiség (Mátra Művelődési Központ) díszítése, lebontása.

Elhangzott még, hogy október 12-én 13 órakor Egerben, 22-én 14 órakor pedig Hatvanban tartanak sétát a társszervezetek, ahol alapszervezetünk is képviselteti magát.

Továbbiakban:

Tóth Lászlóné tájékoztatta a tagságot, a „45 nap alatt a Föld körül” kilométergyűjtő kihívásról, kérte, hogy minél többen vegyünk részt ebben a nemes programban, mely a prosztata rákos beteg férfiak gyógyulására fókuszál.

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Segítőszolgálat novemberben sorra kerülő Önkéntes képzésére alapszervezetünkből 2 fő jelentkezett.

Kirándulást szervezünk október 13-án Székesfehérvárra, ahol a fő cél a Bory-vár megtekintése.

Nagy örömünkre bővült a taglétszámunk, ezúttal 1 fő kérte felvételét.

A feladatok, programok megbeszélése után sor került egy kis beszélgetésre is.

Gyöngyös, 2021. október 6.

Tóth Lászlóné

MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

2021. novemberi programajánló

Mise a Rákbetegekért Szt. Peregrinhez  Időpont: november 2. minden hónap első keddjén 17:15 órakor (következő: december 7.) Helyszín: Belvárosi Szent Anna (Szervita) templom (Bp, V. Szervita tér 6.) Élet és Tudat Meditáció online Hétfőnként 18-19.30-ig Olvass tovább...

Alapszervezetek

Stresszoldó csoportfoglalkozás Hatvanban

Időpont: 2023. január 16. Vezeti: Kiss Anett pszichológus Mai foglalkozásunkat új résztvevők bemutatkozásával kezdtük, majd mindenki elmesélte, hogy teltek el az ünnepek, mivel töltötték a hosszú téli napokat. Beszámolót követően relaxáltunk, majd egyik kedves társunk Olvass tovább...

Egyéb

Meggyógyulnak vagy meghalnak? – 100 ezer ember lehet vastagbélrákos hazánkban

„Kolorektális karcinómák szűrése” – 51 perces edukációs dokumentumfilm a vastagbélrákról Minden egyes tett, legyen az politikai, kormányzati, társadalmi, gazdasági vagy akár médiajelenség szolgálja az egyes ember és a magyar társadalom egészségének ügyét. Filmünk célja, hogy Olvass tovább...