A Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat beszámolója

Négy éve végzünk melanoma szűrést Debrecenben, ezen a nyáron is meghirdettük az ingyenes szűrést.

György Zoltán a Kerekestelepi Termálfürdő igazgatója engedélyezte a fürdő területén a szűrést. A fürdő vezetője a Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezet önkénteseinek és az orvosoknak ebben az évben is 15 ingyenes belépőt biztosított.

Dr. Bálint Ágnes bőrgyógyász főorvos vállalta a szűrés elvégzését.

Nagy hangsúlyt fektettünk a szervezésre. Meghívót küldünk a médiának (sajtó, tv, rádió) a Rákliga tagoknak, a nyugdíjas szervezetnek. Jeleztük a facebookon is a lehetőséget.

Az Európa rádió riportere Budai Lilla interjút készített a melanoma szűrés kapcsán dr. Hallay Judittal, az alapszervezet elnökével, aki megosztotta a hallgatókkal, milyen veszélyeket rejthetnek magukban a testfelszínünkön észrevehető bőrelváltozások.

Reggel fél 9-kor találkoztunk a fürdő előtt. Kitettük a Rákliga logóját, több helyre irányító lapot helyeztünk el a fürdő alkalmazottainak segítségével.

A regisztrációs asztalnál önkénteseink fogadták a vizsgálatra jelentkezőket. Dr. Hallay Judit elnökünk a melanómáról adott fontos tájékoztatót a szűrésre várakozóknak. Két alkalommal a hangos bemondón is hívta a fürdőzőket a szűrésre, hangsúlyozva annak fontosságát. Ebben az évben is örömmel fogadták a szűrésen résztvevők a görögdinnyét.

9 órától 12 óráig tartott a szűrés, 117 főt vizsgált meg a főorvosnő (89 nőt – 3 diáklány- és 28 férfit). Egy főt melanoma, 6 főt basalioma kórismével szűrt ki, többeknek pedig rendszeres utánkövetést javasolt.

Többen megköszönték a lehetőséget a Rákellenes Ligának, hogy megszervezte a szűrést, amelyen részt vehettek.

A szűrés befejezése, valamint ebéd után Boros Csabáné rövid ismertetőt tartott az elkövetkezendő időszak feladatairól és Filéné Miklós Ibolya ligatagunk által a görög katolikus adomány ponttól kapott csomagot adott át az önkénteseknek Fáradtan, de jó érzéssel indultunk haza illetve fürödni, hiszen sikeres volt a szűrés.

Köszönet dr. Hallay Juditnak, Boros Csabánénak az MRL Segítő Szolgálat vezetőjének, önkénteseinknek, dr. Bálint Ágnes főorvosnak és a Kerekestelepi Termálfürdő vezetőségének, mert nélkülük nem sikerült volna így a rendezvényünk.

Kozempel Zsuzsánna

MRL Debreceni Alapszervezet vezetőségi tag

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Vidám Úszóverseny a Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat szervezésében

  A Heves megyei Alapszervezetek tagjai vettek részt az úszóversenyen 2016. május 21-én, szombaton, a hatvani Markovits Kálmán uszodában. Öt alapszervezet jelezte részvételi szándékát a felhívásra: Gyöngyös,Rózsaszentmárton,Zagyvaszántó Kerekharaszt és Hatvan. Öt korcsoport sorakozott fel a rajtnál: 31-40, 41-50, 51-60, Olvass tovább...

Alapszervezetek

A gyógyító hangfürdő

Különleges élményben volt részük azoknak, akik a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezet Stresszoldó Klubjának 2016.02.29-i rendezvényén részt vettek. Jászberényi Tünde és Péter a hangtálak és óriás gongok világába vezetett el minket. Megtapasztalhattuk a teljes ellazulás Olvass tovább...

Alapszervezetek

Gyalogtúra Apc környékére

Időpont: 2018.03.13. Mike Attila tagtársunk a következő útvonalon túrázott 2018. március 13-án: Apc-Somlyó-Ferenc tanya-Rózsai borospincék bejárata-Vágóhíd-Apc. Táv: 12 km. Szint:400 m. Távolban a Mátra távoli csúcsai. A Somlyó felé haladva egy fenyvesen kellett keresztül menni. Olvass tovább...