A Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója

Alapszervezetünk július hónapban sem tétlenkedett. A nyári szünet ellenére tagságunk igen aktívan töltötte napjait. Sokat kirándultunk, túráztunk, strandoltunk, rendezvényeken vettünk részt.

A hónap a régió egyik legrangosabb, a „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozatával indult számunkra, amely július 3-11-ig tartott. Minden nap más-más kiemelt helyszínen zajlottak az események (koncertek, különböző előadások kicsiknek és nagyoknak), ahová tagjaink is nagy örömmel látogattak el. Ennek keretein belül részt vettünk Szurdokpüspökiben a nyitórendezvényeken, s közben a Mátrai Bivalyrezervátumot is megtekintettük.

Az Örökmozgók Hete utolsó napján örökmozgóink ismét megtették a magukét. Többen is részt vettek a „Muzsikál az erdő” programjain s közben fáradhatatlanul rótták a kilométereket, ezúttal Tar községben. Egy tagunk Demecs Norbi kalandos mátrai túráján feszegette határait. Sástón is igen színes programsorozatban volt részünk.

A szerdai napokat változatlanul közös túrával, kirándulással, fürdőzéssel töltöttük. Voltunk a csodás Velencén, túráztunk Galyatetőn, Mátraalmáson, Mátraházán (körtúra), kirándulást tettünk Sarudra, a Tisza-tó „aranypartjára”. A hónap utolsó szerdáján pedig csapatunk egy része Szilvásváradra kirándult, míg mások Jászárokszálláson fürdőztek.

Tagjaink közül sokan teljesítették a Decathlon Mátra Túra egyes távjait. Gratulálunk!

A fotók beszéljenek magukért!

Július 3.

Szurdokpüspöki – Muzsikál az erdő (5 fotó)

Mátrai Bivalyrezervátum (2 fotó)

Július 4.

Tar- Muzsikál az erdő (2 fotó)

Editke a mátrai kalandos túrán (2 fotó)

 

Július 6.  

Sástó – Muzsikál az erdő (3 fotó)

Július 7.

Velence – kirándulás (3 fotó)

Július 14.

Galyatető – Mátraalmás túra (2 fotó)

Július 21.

Kirándulás Sarudra (5 fotó)

Július 25.

Körtúra – Mátraháza (3 fotó)

Július 28.

Kirándulás Szilvásváradra (4 fotó)

Jászárokszállás – fürdőzés (2 fotó)

Július 31.

Decathlon Mátra Túra (1 fotó)

Tóth Lászlóné
MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Iskolai egészségnevelés – Miskolci Alapszervezet

Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakgimnázium Október 3. – sporttagozatos diákok számára előadás (heredaganatok, önvizsgálat fontossága, 8 figyelmeztető jel, egészséges életmód) Október 8. – A 9. osztályos fiataloknak 2×45 perces előadás (heredaganatok, önvizsgálat fontossága, 8 figyelmeztető Olvass tovább...

Alapszervezetek

Kirándulás a Tari Stupához és Szentkútra

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének OGYIK tagjai augusztus 2-án ismét csodálatosan szép helyre kirándultak. Mai úti célunk Tar, a Budhista szenthely és Szentkút volt. Taron áll hazánk második legnagyobb sztúpája és egy emlékpavilon, amely Olvass tovább...

Alapszervezetek

Salgótarjáni 2019. októberi programajánló

2019.10. 04. „Egy nap a nőkért” figyelemfelkeltő rendezvény Balassi Bálint Megyei Könyvtár 10,30-11 óra gyülekezés, séta a Fő térre, rendezvény a József AMH. színháztermében 11,30-13,30, flashmob a Téren 2019.10.05. „Mert minden lépés számít!” Figyelemfelkeltő 6 Olvass tovább...