A jelenlegi pandémiás körülmények még inkább arra hívják fel a figyelmet, hogy most valóban ITT AZ IDEJE az egymásra figyelésnek, segítségnyújtásnak, összefogásnak.
Mert életbevágó!
A Magyar Rákellenes Liga Gödöllői Alapszervezete kezdeményezésére felkértük a Málnárium Klubot, hogy ONLINE EDZÉSEKET tartson itt, a facebook nagy nyilvánosságot elérő keretein belül.
Ezzel a kezdeményezéssel szeretnénk országszerte minél többeket rávenni arra, hogy otthoni biztonságos körülmények között rendszeresen eddzenek szakszerű szakmai segítséggel úgy, hogy egy-egy edzésükkel saját egészségvédelmük, immunerősítésük mellett egy valóban jó cél érdekében másokon is segítsenek.
EGY EDZÉSSEL KÉT CÉL IS ELÉRHETŐ!
  • Az ONLINE JÓTÉKONYSÁGI EDZÉSEKKEL összegyűjtött adományok a Magyar Rákellenes Liga országos munkáját segítik, hiszen ezzel a nemes összefogással közösen
    „Olyan jövőért dolgozunk, amelyben az egészségesek megőrzik egészségüket, a rákbetegeket a legmagasabb szakmai színvonalon kezelik, méltósággal és jó életminőségben élhetnek.”
    Kiemelten fontos feladatnak tartjuk a Magyar Rákellenes Liga Gödöllői Alapszervezete által végzett, a rák megelőzésére irányuló ifjúsági felvilágosító munkát, amellyel már nagyon korán megismerkedhetnek a fiatalok a rákbetegség jeleinek felismerésével, megelőzésével, az egészséges életmód és a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságával.
  • Reméljük, hogy az edzések lendületes, változatos, mindenki által könnyen elvégezhető gyakorlatai kedvet csinálnak ahhoz, hogy a RENDSZERES MOZGÁS SZOKÁSODDÁ VÁLJON!
    Bízunk benne, hogy minél többen lesznek olyanok, akik örömmel állnak egy jó ügy mellé, azáltal, hogy önmagukkal is törődnek, erősítik immunrendszerüket, javítják hangulatukat.
Mi őszintén hiszünk abban, hogy segítő szándékkal és megosztásokkal ennek a támogatási felhívásnak együtt messzire tudjuk vinni a hangját!
Tarts velünk és hívd meg barátaidat, ismerőseidet az eseményekre!

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Mozgásfesztiválon voltunk

Borús vasárnap reggel indult a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének 36 bátor tagja a Kopaszi gátra szervezett Országos Családi Mozgásfesztiválra. A Magyar Szabadidősport Szövetség által 19. alkalommal megrendezett ingyenes fesztiválon csaknem száz mozgásformát lehetett kipróbálni.  Olvass tovább...

Alapszervezetek

3-1-2 Meridiántorna, a hosszú egészséges életért

2020-09-11  A MRL Salgótarjáni Alapszervezet 2020.09.08-án klubnapot tartott a peremkerületi Zagyvarónán. A felkért előadó, Dr. Kajtor Erzsébet a Magyarországon Dr. Eöry Ajándok által elterjesztett egészségmegőrző mozgási technikáról, annak jótékony hatásairól beszélt vetítettképes előadásában. Egészséges emberben Olvass tovább...

10000 lépés program

Prosztatarák: Mozgással a jobb életkilátásokért

A Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete és Segítőszolgálata 2018. november 26-án a ”10 ezer lépés program” keretében a Debreceni Önkormányzattal közösen rendezte meg „Prosztatarák: Mozgással a jobb életkilátásokért” című rendezvényét. A szakadó eső, viharos szél Olvass tovább...