Figyelemfelkeltó Rákellenes Világséta 2021. január 10-én.

Egyórás sétával csatlakozott a MRL Salgótarjáni Alapszervezetének közössége vasárnap egy kezdeményezéshez. A  Világsétán bárki részt vehetett, aki együttérzését szerette volna kifejezni a rákbetegekkel kapcsolatban, illetve támogatni kívánta a rákellenes harcot.

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének közössége csatlakozott egy, a világot körbejáró figyelemfelkeltő és egyben adománygyűjtő akcióhoz.
Kreicsi Mária, az alapszervezet elnöke elmondta: egy amerikai egyesület, a Relay for Life első alkalommal hirdette meg a World Cancer Walk-ot, azaz a Rákellenes Világsétát.
A MRL jelentkezését követően már az első napon regisztráltunk a résztvevők között.

Az egyórás sétán – egy előzetes és ingyenes regisztrációt követően – bárki részt vehetett. A tengerentúli szervezet három fő célcsoportot kívánt elérni. Így például voltak, akik egy jelenleg beteg hozzátartozójukért sétáltak együttérzésből, míg mások így emlékezhettek egy rákban elhunyt szerettükre. A harmadik csoportba pedig azok tartoztak, akik hálát éreztek, amiért már legyőzték ezt a betegséget.

A gyülekező ponton az indulás előtt már több mint félszáz résztvevő várta, hogy nekivághasson az egyórás útnak. A nagy létszámra való tekintettel végül három különböző intenzitású útszakaszt jelöltek ki az akció teljesítőinek: egy könnyed sétát a Besztercei-tó körül, egy kicsit „meredekebb” túrát a Csillagvizsgálóig , míg a haladó csoport a Kercseg-tető felé vette az irányt, az óvintézkedések betartásával.
– A sétával kapcsolatban az a véleményem, hogy nem csak arra hivatott, hogy felhívja az emberek figyelmét. Ez egyfajta szolidaritást is jelent, amely kifejezi, hogy senki nincs egyedül. Hiszen mindenkinek, aki igényli, segítünk átjutni a nehézségeken. Azt hiszem, hogy egy meghallgató beszélgetés manapság fontos, szinte elengedhetetlen része a felépülésnek. Persze a lelki támogatás mellett fontos, hogy információkkal is segítsük az út elején járókat.-Kreicsi Mária szerint a gyógyuláshoz vezető úton talán a legfontosabb lépés, hogy nyitottak legyünk, és a rákbetegség többé ne le lehessen tabu téma.

Városról városra sétált a staféta

A Relay for Life egy, a daganatos betegségek ellen küzdő amerikai egyesület, amely a kór elleni harcot adománygyűjtéssel is támogatja. Először hirdették meg a világsétát, amely  stafétaként valósult meg. Minden városnak kijelöltek egy időzónát, például Budapest – és Magyarország valamennyi települése –vasárnap 15 és 16 óra között csatlakozhatott a kezdeményezéshez. Az időintervallumok összessége adta ki végül a teljes 24 órás sétát. A sétálók a közösségi oldalakra feltöltött fotók és videók segítségével követhették nyomon a világ különböző városaiban zajló sétákat.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Újra találkozhatunk!

2020-06-30 2020. június 29-én a vírusveszély csökkenésével a MRL Gyöngyösi Alapszervezete megtartotta első összejövetelét. Jól volt találkozni ismét tagjainkkal!

Alapszervezetek

Hálalevél a Szekszárdi Alapszervezet részére

A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet a Mentálhigiénés Műhely felkérésére részt vett a 2016. évi „Élő Szeretet Embertársainknak” karácsonyi program megvalósításában Szekszárdon a Béla Király téren. A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet elnöke „Télapó”ruhában ajándékok: szaloncukor, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Hatvani decemberi programajánló

Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat programja Cím: Hatvan, Balassi Bálint út.16. Nővérszálló 1. emelet Stresszoldó csoportfoglalkozás 2/4. Időpont: 2019. december 2. hétfő 14 óra Vezeti: Kiss Anett pszichológus  Hatvani Kórház Helyszín: Hatvani Segítő Szolgálat Hatvan, Olvass tovább...