Pusztaszabolcson a vírus miatti előírások betartása mellett, csak a szabadban próbáltuk felhívni a figyelmet a férfiak egészségének védelmére.

A város aszfaltozott útjain kerékpáros menetet indítottunk, amit 4 fő alkotott. A kosarakon a 10Ezer Lépés Program feliratát és a KÉK séta célját kiraktuk. Egész úton csilingeltünk, hogy megnézzék az ablakokból a lárma okát.
Ez idő alatt a PSZSE futó szakosztálya megtartotta az őszi fordulót, a négy évszak maratoni futást. Aki vállalta, hogy viseli a kék szalagot a futás alatt is, a rajt előttemléklapot kapott a Napraforgó Klub és a Pusztaszabolcsi Szabadidő Sportegyesület közös eseményéről. Egy fiatal fiú a családját kísérte kerékpárral a táv során. A dobogón az eredményhirdetés alatt szintén ott volt a KÉK séta felirat.
A városi menet tagjai épp az első célbaérkező futó fogadásakor csatlakoztak a futók buzdítóihoz.

Kapcsolódó bejegyzések

10000 lépés program

Folytatódik a 10 EZER LÉPÉS PROGRAM – Hatvan, június 5.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a “Prosztatarák: mozgással a jobb életkilátásokért” rendezvényünkre. Helyszín: Grassalkovich Művelődési Ház (3000 Hatvan, Kossuth tér 24.) Időpont: 2018. június 05. kedd, 14:00 óra Program: Dr. Nagy Emese onkológus főorvos: Fókuszban a prosztata! Olvass tovább...

Alapszervezetek

Preventív gyógytorna kopásos ízületi problémákra

A MRL Salgótarjáni Alapszervezet 2020. 10.06-i „dupla” klubnapot  tartott a Beszterce lakótelepi Közösségi térben. A második téma felkért előadója, Füleki Andrea gyógytornász „Preventív gyógytorna kopásos ízületi problémákra” címmel tartott prezentációt. Az előadó beszélt a fiziológiás Olvass tovább...