Az ikon az isteni kegyelem jelenlétének helye. Találkozási pont az isteni és az emberi, az égi és a földi világ határán. Az ikonfestő feladata Isten „kezeként” közvetíteni az Örömhírt. Ez nem önmegvalósító alkotás, a festő teológiai igazságokat jelenít meg szigorú szabályok alapján, amelyekhez nem tehet hozzá és nem vehet el kedve szerint. A festés megkezdése előtti imában az ikonfestő azt kéri, hogy Isten „tartsa és irányítsa kezét” munka közben. Ezt az együttműködést kiterjesztheti hétköznapi életére is. Az ikonok témájuk, teológiai tartalmuk, festési technikájuk és sajátos ábrázolásmódjuk révén új szemléletet, új utat mutatnak. Az ikonfestés segítségére lehet komoly betegségben, nehéz helyzetben lévő embereknek.

A daganatos betegséget átélt emberek közel kerülnek a halál gondolatához, szembe kell nézniük vele a vizsgálatok, a műtétek, kezelések stb. során. Ebben a kiszolgáltatott helyzetben bizonyos értelemben szintén két világ határán állnak.

A csoportvezető gondolataiból egy idézet:

“De megfigyeltem, hogy festés közben, amikor az ember egy Krisztus arcot, vagy egy gyengéd Szűzanya arcot fest, akkor az ecset finom mozdulatai alatt az érzelmek, az indulatok is megszelídülnek és a bosszankodás, a haragos gondolat imádsággá változik.”

Kategóriák: KiállításStresszoldás

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Stresszoldó csoportfoglalkozás

Hatvani Segítő Szolgálat Időpont: 2023. október 16. Vezető: Kiss Anett pszichológus A kezdő körben egy játékos feladattal mindenki jellemezte aktuális érzelmi állapotát, mely kör megalapozta a csoport jó hangulatát és felszabadult légkört teremtett a közös Olvass tovább...

Alapszervezetek

Hatvaniak a Természettudományi Múzeumban

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet Múzeumbarát tagjai április 19-én a Természettudományi Múzeumba látogattak el. A Nemzeti Múzeum épületéből kiköltöző Magyar Természettudományi Múzeumnak új kiállítóhelyre volt szüksége, miközben kinőtte a rendelkezésre álló raktárakat is. Egy 1994-es Olvass tovább...

Alapszervezetek

Stresszoldó csoportfoglalkozás 1/2:

Hatvani Segítő Szolgálat Beszámoló Időpont: 2020.március 02. hétfő 14 óra Vezeti: Kiss Anett pszichológus, Hatvani Kórház Helyszín: Segítő Szolgálat Hatvan, Balassi Bálint u. 16. Nővérszálló 1. em. A Hatvani Segítő Szolgálatunk második Stresszoldó csoportfoglalkozásán elmeséltük, mi Olvass tovább...