2020-10-01

A Borsodnádasdi Alapszervezet beszámolója

2020.szeptember 14-re terveztük az őszi mellrák elleni sétát – megelőzve a vírusjárvány második hullámát. Támogatónk Borsodnádasd Város Önkormányzata volt, akikkel közösen szerveztük a 2 napos rendezvényt, amely 16–án folytatódott.

A Szivárvány Gyógyszertártól indultunk, ahol Rozványi Balázs, a MRL elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd Sági Tibor tanár (helytörténeti gyűjtemény vezetője) beszélt nekünk az itt lévő rendelő és gyógyszertár múltjáról. Minden jelenlévő rózsaszín maszkot kapott, az alkalomnak megfelelően.

2 km-es séta után érkeztünk a másik rendelőhöz, ahol Sági Tibor folytatta az egészségügy múltjának ismertetését, az ottani rendelő történetével.

A Művelődési Házhoz érve Kormos Krisztián polgármester várt minket, és köszöntötte a sétálókat és jelenlévőket.

Ezután bementünk a terembe a megfelelő óvintézkedések betartását figyelembe véve. Itt az óvodások rajzversenyének legjobb rajzait láthattuk, valamint múzeumunkból az egészségüggyel kapcsolatos régi tárgyakat.

Első előadónk Sági Tibor tanár volt, aki a Borsodnádasdon megélt előző korok járványairól mesélt érdekes történeteket. Őt Horváth Ágnes gyógytornász követte, aki megemlékezett a Limfóma Világnapjáról, majd Csivincsik István dietetikus következett. Mindhárom előadás érdekes és elgondolkodtató volt.

A programot „gyümölcsös” vendéglátás követte.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Civilek Napja Szekszárdon

2022.február 01.napján a Civilek Napja alkalmából Szekszárd Vármegyeháza Dísztermében köszöntötték a Tolna Megye Civil szervezetek meghívott képviselőit. Az ünnepélyes rendezvényen a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet elnöke, Szikla József személyesen vett részt. Az ünnepség nagyon színes Olvass tovább...

Alapszervezetek

Torna a József Attila könyvtárban

Délutáni csevegés a József Attila könyvtárban (torna előtt – torna után). Ma 6 km-t sétáltunk és 8000 lépést tettünk meg.