A Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete, 2006-os megalakulása óta aktívan vesz részt a rák elleni küzdelemben.

Havonta széleskörű előadásokat, évente többször szűréseket szervez az egészségmegőrzés és a rák korai felismerése érdekében. A 2019-es évben 16 alkalommal 760 fő vett részt a szűréseken.

Ezekkel a programokkal szeretné elérni  hogy a rákbetegek felvilágosultak és felkészültek legyenek a betegségükkel kapcsolatban.

Rendezvényeire többségben orvosokat és az egészségügyben jártas szakembereket hív meg.

A programok nem csak a betegségről szóltak, hiszen több  alkalommal kirándulásokat, sétákat, koncert- és múzeumlátogatásokat is szervezett tagjainak. Az egészség megőrzése érdekében csatlakozott a Bükki Vörös Meteor Sportegyesület „Egészség séta” túráihoz, ahol a Bükk csodálatos tájain sétálhattak a résztvevők.

A daganatos betegekkel személyesen és telefonon is tartja a kapcsolatot, figyelemmel kíséri betegségük és gyógyulásuk folyamatát.

Az Alapszervezet önkéntesei háromhetente a Markhot Ferenc Kórház Rendelőintézetében gyermek ügyeletet vállalnak. Vigyáznak a gyermekekre, játszanak  velük, míg a szülők az orvosi rendelőkben vizsgálatokon vesznek részt.

A saját rendezvényein kívül, a vezetők és az önkéntesek részt vesznek  a Magyar Rákellenes Liga központi  rendezvényein, továbbképzésein, valamint a  Magyar Rákellenes Liga tagszervezeteinek programjain.

Jó a kapcsolat az Egri Markhot Ferenc Oktatókórházzal, a KEVIKO Védőnői Szolgálattal, az Egri Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályával, az Egri Megyei Jogú Város Önkormányzatával, az Egri Civil Szervezetekkel, az Eszterházy Károly Egyetemmel.

Több médium is lehetőséget biztosít a programok hírüladásában ( MÉDIA Eger, TV Eger, Szuper-infó,  Szentistván Rádió)

Az Alapszervezet Vezetősége szeretné megköszönni a Markhot Ferenc Oktatókórház Vezetőségének, hogy helyet biztosítottak a rendezvények megtartásához, biztosítják az orvosok részvételét.

Köszönet az Egri Alapszervezet Önkénteseinek, hogy segítették az Alapszervezet munkáját, vendégeinek, hogy eljöttek és meghallgatták az előadókat és tagjainak, hogy kiemelt rendezvényeken gondoskodtak a vendéglátásról.

Köszönettel tartozik  előadóinak, mivel  anyagi juttatás nélkül eljöttek előadásaikat megtartani.

A 2019-es évben az Alapszervezet programjait  támogatták: az Emberi Erőforrás Minisztérium, Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, Heves Megyei Kormányhivatal, az Egri Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya, Egri Markhot Ferenc Oktatókórház, Heves Megyei Falusi Turizmus,  Marján Cukrászda, Kurdi pékség, Rádi pékség, Dula Bence pincészet, Petrény pincészet, Egerszalóki Polgármesteri Hivatala

Ezúton is megköszönjük támogatásukat!

A Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete az előadások és  a szűrések megszervezésével sokat tett a rák korai felismerése érdekében, kellő tájékoztatást adott előadói és szóróanyagai révén a rák felismerése és a szakszerű kezelésének fontosságáról.

Fontosak a megelőzés érdekében a szűrésekre felhívó kampányok, mivel az időben felfedezett betegség életeket menthet.

Bak Imre, elnök
MRL Egri Alapszervezet

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Majális a Dolinkában

A Magyar Rákellenes Liga önkénteseinek és tagjainak aktív részvételével szerveződött a városi majális Salgótarjánban. A gyönyörű természeti fekvésű Dolinkában tornaklubunk vezetője, Bablena Márti 9 órától Meridián 3-1-2 tornát szervezett. Ezzel párhuzamosan délig állapotfelmérésen, dietetikai tanácsadáson Olvass tovább...

Alapszervezetek

Kisfilm forgatása a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetről és Segítő Szolgálatról

Rendhagyó Kreatív Klubfoglalkozás és Szépségtanácsadás Klubvezető: Lazányi Jánosné, Bődi Rita A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Segítő Szolgálata 2016. október 19-én rendhagyó klubfoglalkozást tartott összevonva a Kreatív és a Szépüljünk együtt klubfoglalkozást. Ennek az apropója, hogy Olvass tovább...

Alapszervezetek

Limfóma Világnap – figyelemfelhívó kerekezés Hatvanban

 Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat  MEGHÍVÓ figyelemfelhívó kerékpáros felvonulásra Hatvanba, az egészségünk megóvása érdekében! Időpont: 2020. szeptember 13. vasárnap 15 óra A gyülekezés helyszíne: Polgármesteri Hivatal, Hatvan, Kossuth tér.2. A felvonulásra, ha lehetséges, zöld pólóban érkezzetek!  Olvass tovább...