Az Egri Alapszervezet felkérésére 2020. február 3-án este, a Szent Bernát (ciszterci) templomban Koós Ede atya misét celebrált  a rákbetegekért, gyógyulásukért, orvosaikért, ápolóikért.

A  2020. február 11-i rendezvény szintén a Világnap jegyében zajlott.

A hospice kórházi betegellátásról, dr. Szabó Csaba, a Markhot Ferenc Oktatókórház HOSPICE Osztályának osztályvezető főorvosa tartott előadást ahol ismertette, hogy a  Hospice Osztály

  • az Egri Kórházban 2009 decemberében alakult meg és  jelenleg 25 ággyal működik,
  • OEP által finanszírozottan,  elsősorban végstádiumú daganatos betegek számára.
  • Cél: a betegek aktivitásának megőrzése, életminőségük javítása, a fájdalom mérséklése, az emberi méltóság megőrzése.

Tóth Mihályné ápoló, hospice koordinátor az AGRIA 2000 Kft. gondozója az otthoni betegellátásáról beszélt, amely elsősorban tumoros betegeknek nyújt segítséget. Törekednek a betegek szenvedéseinek enyhítésére, segítik a családokat a betegellátásban.

A Magyar Rákellenes Liga Egri szervezete fontosnak tartja, hogy a rákbetegség elleni harc minél több fórumon hangot kapjon. Fontosnak tartja a megelőzés érdekében a figyelemfelhívó kampányokat és ezért mindent megtesz, hogy a MÉDIÁBAN  is kiemelten foglalkozzanak ezzel a betegséggel.

http://www.tveger.hu/2020/02/11/eloadas-a-rakellenes-vilagnap-alkalmabol/

A rendezvényen részt vettek a Gyöngyösi Alapszervezet tagjai is.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Közgyűlés Egerben

Az Egri Alapszervezet 2019. március 12-én  éves Közgyűlését tartotta az egri Kórház Refektóriumában. A szép számmal megjelent tagság elfogadta az Alapszervezet Elnökének a  2018-as év program és pénzügyi beszámolóját és a 2019-es év program és Olvass tovább...

Alapszervezetek

Kihívások és lehetőségek az időskori életminőség fejlesztésében

A debreceni Hívás klub és a Liga tagjai április 15-én délután 14:00 órára gyűltek össze Aszalós Imre előadására. Kocsis atya távolmaradása miatt én köszöntöttem a megjelenteket. Szóltam a közelgő ünnepről, a húsvétról. Ezt követően megemlékeztünk Olvass tovább...

Alapszervezetek

Rákellenes Világnap Egerben – mise a betegekért és előadás a Hospice ellátásról

A MRL Egri Alapszervezete szeretettel vár minden érdeklődőt a következő két Rákellenes Világnap-i programjára: Szentmise a daganatos betegek gyógyulásáért 2020. február 3. hétfő, 18 óra Szent Bernát templom Hospice – kórházi és otthoni betegellátás 2020. Olvass tovább...