Magyar Rákellenes Liga Gödöllői Alapszervezete
Helyszín:„Mi újság V.An? Irodalmi kávézó a Gödöllői Városi Könyvtárban (2100 Gödöllő, Dózsa út 8.)
Időpont: 2019. október 30.
Téma: Az élet virága benned él
Előadó: Bana Éva

Mai jó-hír körünkben volt aki arról mesélt, végre megoldott egy feladatot, amelyen régóta dolgozott és most nagy megkönnyebbülést érez. Volt, aki végre eljutott a meridiántornára, ahová már régóta készült. Egyik
társunknak pedig elmúlt a fejfájása a többiek által javasolt vadnarancs illóolajtól.
Végül a piros labdánk Évihez került, aki ma bevezet bennünket mandala készítés rejtelmeibe. A foglalkozáson résztvevők között már volt, aki tanfolyamra is járt, de mint én is, csak a kezembe került rajzot színezgettem.
Mandala szó szanszkritból származik: korong, kör, körszelet, ív, ami mindig egy szent központtal rendelkezik, és geometriai formák vesznek körül.
A buddhisták legtöbbször homokmandalát készítenek és istenségek felé tisztelegnek vele (majd meg is semmisítik), ezzel is jelképezve: semmi sem örök.
Vannak viszont olyan kultúrák, ahol tanító, gyógyító mandalákat készítenek, de készíthetünk bőség, egészség vagy akár szeretet mandalát.
„Ősi Magyar Motívum Mandala” nevet viselőkő kifestőfüzet megismerteti a magyar díszítés alap formáit. (szépség, ellazulás és kinyílás, teremtés)
Az épített környezetünkben is fellelhetjük a mandalarajzolatot, nézzük csak meg az arab kupoladíszeket, vagy a templomaink csodálatos rózsaablakait.
A mandalákat felépítő formák alakja lehet: pont (lehetőség), kör (világegyetem), négyszög (stabilitás), háromszög (nőiesség), de még beszélhetnénk háromszögről, csillagról, hullám vonalról és egyéb olyan
formákról amelyek csak egységben értelmezhetők.
Az alkalmazott színek is nagy fontossággal bírnak pl: piros a szenvedély, szerelem, zöld a nyugalom, béke, természetességet jelenti.
Terápiás céllal is használják minden korosztálynak (óvodástól- a felnőtteknek is!) Segítheti a lelki egyensúly megteremtését, fenntartását.
Mandalákat készíthetünk saját magunk is, és most is voltak akik bátran használták a vonalzókat, körzőket.
Az összes egyénileg elképzelt (elménk által teremtett) mandala magának az egyének komplex szimbóluma.
Aki inkább csak színezni szeretne, találhatunk a könyvesboltokban mintákat tartalmazó könyveket, füzeteket, de a nettről is lehet letölteni.
Az est folyamán többen sokáig elmélyülten beszélgettek az motívumok jelentéséről, saját meggyőződésükről, de a sokan a csodás színű akril tollakkal „csak úgy” színezgették az általuk a kiválasztott mandalarajzot.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Jubileumi rendezvény Hajdúszoboszlón

2017.március 21-én, kedden 16 órakor jubileumi rendezvényt tart a Hajdúszoboszlói Alapszervezet a Hotel Délibáb Mirage rendezvénytermében. Kérjük, részvételi szándékát jelezze a szoboszlorakliga@gmail.com e-mail címen, vagy a +36 70 394 4858-as telefonszámon.  

Alapszervezetek

Székesfehérváron a Nagyatádi Alapszervezet tagjai

Szeptemberi alkalmunkon Székesfehérvár és környékén kirándultunk. Megnéztük Dinnyésen a Várparkot és a Skanzent. Sokat beszélgettünk mindenki ventillált, megosztotta a Coviddal kapcsolatos érzéseit, gondolatait, félelmeit. Székesfehérváron egy nagy sétát tettünka belvárosban, majd a nap második felében megnéztük Olvass tovább...

Alapszervezetek

Rákellenes Világnap Debrecenben

#RákellenesVilágnap #MagyarRákellenesLiga #Mozduljaméltányosságért #Méltányosellátást #closethecaregap #worldcancerday Rákellenes Világnap Az alapszervezet másodjára szervezett sétát a Rákellenes Világnapon. Február 4-én a sétára előzetesen jelentkezők és regisztráltak meghívást kaptak a séta előtt ¾ 1 órától a Víztorony presszóba Olvass tovább...