A MRL Mezőberényi Alapszervezet 8. alkalommal szervezte meg programját 2019. október 5-én dr. Bak Mihály szülész-nőgyógyász szobránál, hogy emlékezzenek a köztiszteletben álló orvosra, majd a jelképes rózsaszín léggömbökkel megtegyék a „Sétáljunk Mezőberényben a mellrák ellen, a nőkért!” elnevezésű sétát a Piac térig.

A borús, esős idő ellenére sokan csatlakoztak a rendezvényhez. Együtt hallgattuk meg Csatári Bettina diák előadásában Aranyosi Ervin versét, majd Hőgye Ildikó a Védőnői Szolgálat csoportvezetője gondolatait. A sétát a hagyományokhoz híven Siklósi István polgármester, Szekeres Józsefné alpolgármester, Borgula Györgyné, Mezeiné Szegedi Erzsébet képviselők vezették a Mezőberényi Mazsorett Együttes kíséretében. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Winkler Violetta a MRL budapesti munkatársa és Körösi Mihály képviselő valamint a testvérvárosunkból, Gútáról érkezett delegáció tagjai.
A Piac téren Németh Ivetta, Szekeres Józsefné, Winkler Violetta és Mezeiné Szegedi Erzsébet osztotta meg gondolatait a megelőzés, a figyelem felhívás fontosságáról. Megható mondatok hangoztak el az anyaság, a pedagógus felelősségről és a szeretett, az egymásra való odafigyelés jelentőségéről. A tér másik megható pillanata volt, amikor a jelenlévők felkötötték remény szalagjait egy közös szalagra, majd azokat a közel 200 léggömbbel együtt egyszerre felengedik.

Megköszönöm a résztvevők jelenlétét, Csatári Bettina, Hőgye Ildikó, Mezőberényi Mazsorett Együttes, Oroszlán Gyógyszertár, az Önkéntes Polgárőr Egyesület, Földesi Ernő és Makra Péter, Bálint Anna, Bálintné Pikó Márta segítségét egy Teréz anya idézettel:

“Az élet csodálatos szépség: az élet megvalósítható álom,
Az élet játék, amit játszani kell, az élet fájdalom, melyet le kell győzni, Az élet dal, hogy daloljunk, az élet kaland mellyel szembeszállunk
Végül hozzáteszem: az élet élet, melyet meg kell menteni.”

Mertz Judit
a Mezőberényi Alapszervezet elnöke

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

PSA szűrés Siófokon

A Siófok Alapszervezet tagjai segítségével PSA-szűrés zajlott Ságvár, Nagyberény, Nyim, Balatonendréd és Siófok településeken, 2021.08.09-08.13-ig.  A szűrés az EFOP-1.5.2-16-2017-00006 számú, “Közösen a jövőnkért-komplex program a humán közszolgáltatások fejlesztésére Siófok térségben” elnevezésű pályázat megvalósítása keretében zajlott. Olvass tovább...

Alapszervezetek

Kirándulás Gül Baba türbéhez és a Margitszigetre

A Hatvani Alapszervezet beszámolója A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet tagjai június 10-én első helyszínként a Gül Baba türbéjét választották. -A Rózsadomb Dunára néző délkeleti lejtőjén található Gül Baba türbéje egyike azoknak a leghíresebb és legszebb Olvass tovább...

Alapszervezetek

Nyári gyerektábor Debrecenben

2020-08-17 2020. augusztus 12-én harmadik alkalommal 8 önkéntesünk segítette a gyerekek szabadidejének hasznos eltöltését 09:00-14:00 óra között a Bólyai utcai iskolában. A korábbi évekhez hasonlóan nagy sikere volt a gyöngyfűzésnek és pattogatott kukoricából nyaklánc-, karkötő Olvass tovább...