„Minden nő számít” jelmondattal rendezte meg 2019.09.29-én hagyományosan a mellrák elleni figyelemfelkeltő rendezvényét az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület.

Szervezetünkből a tavalyi évhez hasonlóan tizenhatan vettek részt az eseményen és segítettek a program lebonyolításában is: voltak, akik a regisztrációnál, a graffitinél vagy a  hídséta zavartalan lebonyolításánál.

A MTA dísztermében 15-18 óráig tudományos konferencián vehettek részt az érdeklődők és a Körtvélyes Éva újságírói díj is átadásra került.

Az Akadémia épülete előtt vidám zenés flashmob fogadta a sétára gyülekezőket és zenés felvezetéssel több száz mosolygós ember sétált át a rózsaszínre világított Lánchídon, közöttük a MRL küldöttsége is.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Intenzív terápia, kutatás, zene – Orvos-beteg találkozó Miskolcon

A MRL Miskolci Alapszervezet következő orvos-beteg találkozó vendége dr. Nagy Géza PhD aneszteziológus főorvos, egyetemi docens volt (aki jelenleg a B.-A.-Z Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Semmelweis tagkórház orvos igazgatóhelyettese). Nagyon jó hangulatú, érdekes Olvass tovább...

10000 lépés program

Dr. Bartóki László előadása Mezőberényben

A  Magyar Rákellenes Liga Mezőberényi Alapszervezete 2019. augusztus 8-án látta vendégül dr. Bartóki László urológus szakorvos, főorvost, aki “A félelmetes orvosi vizsgálatok” címmel tartott előadást. A jelenlévők az előadás végén kérdéseket tehettek fel és kötetlen Olvass tovább...

Alapszervezetek

Beszámoló a Sárszentágotai Alapszervezet áprilisi programjairól

A Sárszentágotai Alapszervezet 2019. április 12-én tartotta Nemzeti Rákellenes Napi programját. Megemlékeztek Dr. Dollinder Gyuláról, akinek nevéhez fűződik az Országos Rák Bizottság megalakítása 1902-ben, a dohányzás és rák összefüggésének hangsúlyozása, illetve a rák-regiszter, azaz a Olvass tovább...