A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet a fenti címmel előadást szervezett Szekszárd felnőtt lakosai és az alapszervezet tagsága és más érdeklődők számára.

A jelenlévő 25 fős hallgatóságot az alapszervezet vezetője köszöntötte, röviden ismertette az előadás célját – a galambok, mint a lelki segítség egyik élő eszközei – és ismertette a galambok információs szerepét az emberiség története során.

A felvezető köszöntő után felkérte a két fuvola művészt: Töttős Erős Edina fuvola művészt és Papp Csővári Viktória fuvola művészt (mindketten a Liszt Ferenc Zeneiskola tanárai) zenei előadásuk megtartására.

A hallgatóság körében nagy tetszést kiváltó fuvola előadást követően a Postagalamb Szövetség Szekszárdi Egyesület vezetőségi tagjai: Schmidt Balázs és Marosi János tartottak előadást: a postagalambok élettanáról, viselkedésükről és humoros megközelítésben a galambok egymás iránti hűségéről, hűtlenségéről, valamint a helyfelismerés és tájékozódási tulajdonságairól. Szó esett még a postagalamb versenyekről és a galambok jutalmazásáról is.

(Külön említette a galambok szerepét a súlyos betegek illetve a végstádiumban lévő betegek részére, a galambleves gyógyító hatását)

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

PSA szűrés Makláron

december 28-án a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezetének véradás programjához csatlakozva reggel 9 órától este 18 óráig prosztata szűrést szervezett az Egertől 20 km-re fekvő Maklár település férfi lakosainak. Olvass tovább...

Alapszervezetek

FINN NOWA – finn-magyar kapcsolatok és sport

Két év kihagyás után 2022 június 11-re ismét meghirdette a Magyar Szabadidősport Szövetség és a Finn Nagykövetség a FINN NOWA eseményt, melynek célja a finn-magyar különleges kapcsolatok ápolása és a sportág népszerűsítése. A nordic walking, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Add tovább a mosolyod! – Presszó 4. Gödöllői Alapszervezet

Nagyon hasznos és jó hangulatban telt az október 3-ai összejövetelünk. Vendégünk volt dr. Mangó Gabriella háziorvos-természetgyógyász. Elnök asszonyunk bemutatta egyéb közéleti tevékenységet is (költő-író) végző orvos-természetgyógyászt, aki beszámolt sokoldalú munkájáról. Ezt követően elnökünk, Vajek Andrea felvetette, Olvass tovább...