A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet OGyIK tagjai 2019 augusztus 7-én a legendás Fűvészkertbe látogattak el.

A budapesti Füvészkert (avagy ELTE FüvészkertMagyarország első botanikus kertje, mely 2006-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem különleges (a kari szervezetbe nem tartozó) oktatási egységeként Budapest VIII. kerületében, Józsefvárosban az Illés utca 25. alatt működik. Az 1771-ben Nagyszombatban az orvostudomány, illetve az orvostan-hallgatók képzésének segítésére alapított botanikus kert, több költözés után, 1847-től található jelenlegi helyén.

Ismertségéhez jelentős mértékben hozzájárult, hogy Molnár Ferenc közismert regényében, A Pál utcai fiúkban a botanikus kert öreg pálmaháza nyújtott búvóhelyet Nemecsek Ernő és barátai számára. A 2008 óta hivatalos névként szolgáló „Füvészkert” elnevezés ennek a regénynek köszönhetően maradt meg, és terjedt el a köztudatban.

A kertben összességében megtalálható mintegy nyolcezerfajta növényből a hazai flóra védett növényei 150 fajt számlálnak.

1960 óta országos jelentőségű természetvédelmi terület, 2005 szeptemberétől a Magyar Örökség díj tulajdonosa, 2006 májusában pedig mint Kulturális Örökség is védelem alá került. Alapterülete 3,1 hektár, az üvegházak területe meghaladja a 2000 m²-t.”

A Fűvészkerti sétánkat követően elsétáltunk a Bazilikába is.

Lazányi Jánosné
az Alapszervezet elnöke

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Orvos-beteg találkozó Miskolcon – Téma: az intenzív terápia

Tisztelettel meghívjuk az érdeklődőket orvos-beteg találkozónkra 2017. május 30-án 15 órára, a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezet szervezésében. Téma: Az intenzív terápia Előadó: Dr. Nagy Géza PhD aneszteziológus főorvos, egyetemi docens, orvos igazgatóhelyettes Helyszín: Szabó Olvass tovább...

Események

Szekszárd – Önkéntesek Napja

2016. június 4-én a Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Mentálhigiénés Műhely és a Szekszárdi Civil Kerekasztal meghívására a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet is részt vett a meghívók által szervezett „Önkéntesek Napja és a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Taggyűlés és előadás Gyöngyösön

Soron következő taggyűlésünket március 6-án a szokásos időpontban tartottuk, melyet összekötöttünk egy előadás meghallgatásával. Vendégünk volt Nagy-Kovács Magdolna a Bugát Pál Kórház vezető dietetikusa. Legfontosabb napirendi pontunk a március 20-án esedékes választásra a meghívók átvétele Olvass tovább...