Rubint Rékával, Lazányi Jánosnéval és Király Kornéliával találkozhattak azok, akik csütörtökön ellátogattak a Nagy Endre Rendezvényterembe 2019. március 7-én. Fiatalok és idősek egyaránt figyelmesen hallgatták nőtársaik motivációs mondanivalóját, amelyben a sikerhez vető útról és a nehézségeikről is beszámoltak az előadók. A nőnapi eseményen Tompa Z. Mihály vezette a beszélgetéseket.

Lazányi Jánosné, a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Segítő Szolgálatának elnöke, arról beszélt, hogy a család és a barátok nagyon fontos szerepet töltenek be az emberek életében, nekik köszönhetően bármilyen problémán túl lehet lendülni. Továbbá vannak olyan napok is a betegek életében, amikor elég egy kicsit többet foglalkozni az öltözetükkel, hogy jobban érezzék magukat.

Király Kornélia, a Színes Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke kifejtette, hogy a rajzolás és a festészet nagyon jó terápiás módszer lehet. Tapasztalata szerint, nem szükséges tehetségesnek lenni ahhoz, hogy a művészettel kifejezzük az érzéseinket és erre szerencsére rengeteg lehetőség van.

Rubint Réka a motivációs előadáson kiemelte, hogy a dolgok nem véletlenül történnek az életünkben és minden, ami hatással van ránk, az értünk van és a mentális fejlődésünket szolgálja.

– Nagyon fontos, hogy bízzunk magunkban, illetve soha ne mástól várjuk a segítséget, ha akadályokba ütközünk. Kövessünk el mindent az álmaink megvalósítása érdekében, és soha ne veszítsük el a kitűzött célunkat. Egy nő, akkor lesz igazán boldog, amikor megtalálja az önmagához vezető utat. – részletezte Rubint Réka.

A nőnap alkalmából rendezett programsorozat azzal folytatódott, hogy a Nagy Endre Rendezvényteremben este meglepetés sztárvendégek előadásával kedveskedtek a hölgyeknek.

Lazányi Jánosné elnök

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

A nyári napozástól megviselt arcbőrünk ápolása – szépségtanácsadás Hatvanban

A Hatvani Segítő Szolgálat helyiségében augusztus 11-én, csütörtökön 14 órakor szépségtanácsadás volt Bődi Rita vezetésével, akinek ajánlásait érdemes megfontolni: „Fontos a napi bőrápolási rutin a nyár végén is, mivel a meleg hatására tágabbak a pórusok, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Hatvan – januári programajánló

        A Segítő Szolgálat programja: Stresszoldó foglalkozás  1/1 – Autogén trénig Időpont: január 18. hétfő Vezeti: Kiss Anett pszichológus, Hatvani Kórház Helyszín: Segítő Szolgálat Hatvan, Balassi B.u.16. Megbeszélés 1. – Heves megyei Olvass tovább...

Alapszervezetek

Rózsaszín séta Petőfibányán

2017 10 12-én rendeztük meg a rózsaszín sétát, amin 93 fő vett részt. Jelenlétével megtisztelt bennünket Rozványi Balázs úr, a Magyar Rákellenes Liga elnöke. Amit ezúttal is tiszta szívből köszönünk. Beszédében felhívta a figyelmet a megelőzés Olvass tovább...