Ez vagyok, és ezt teszem a rák ellen: A cselekvés éve!

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat 2019. február 15-én tartotta10. alkalommal

RÁKELLENES  VILÁGNAP

rendezvényét a Grassalkovich Művelődés Házban.

Az első Rákellenes Világkongresszust 2000-ben tartották meg Párizsban. A résztvevők február 4-én történelmi dokumentumot írtak alá, amely a betegség elleni világméretű összefogásra szólít fel. A Párizsi Chartát a világ minden részéről összegyűlt vezető kormányzati tisztségviselők, a legjelentősebb rákkutató társaságok és szervezetek vezetői, orvos vezetők, betegképviselő civil szervezetek és az ipar reprezentánsai látták el kézjegyükkel. Az esemény emlékére a kongresszus február 4-ét RÁKELLENES VILÁGNAP-nak nyilvánította, hogy a rák ellen folytatott küzdelem eszméje “a világon élő összes ember szívében és gondolatában éljen”.

Rendezvényünket városunk polgármestere, Horváth Richárd polgármester úr nyitotta meg, majd a jelenlévő vendégeket Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke köszöntötte.

A rendezvény előadói:

– Dr. Nagy Emese onkológus főorvos Albert Schweitzer Kórház Hatvan: Bevezető: Beszélgetés a jelenlévő vendégekkel

– Szécsiné Fazekas Márta Betegjogi képviselő: Betegjog és érvényesülésük

– Dr. Mangó Gabriella háziorvos, belgyógyász, Egészséghős, AranyAnyu Díjas: A HPV oltás jelentőségéről

Vendégeink a Heves megyei alapszervezetektől érkeztek: Gyöngyösről, Egerből, Petőfibányáról, Ecsédről, Kerekharasztról, Zagyvászántóról. Köszönthettük a vendégeink sorában a Hatvani Nyugdíjas Klubok vezetőségét és tagjait is.

Támogatóink: Hatvan Város Önkormányzata, Albert Schweitzer Kórház Hatvan, Grassalkovich Művelődési Ház, Hatvan Tv, Zombori Kft

   

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Rákellenes Világnap séta Mátrafüreden

Február 4. Rákellenes Világnap! A Rákellenes Világnap alkalmából a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Segítő Szolgálat sétát szervezett Mátrafüredre. Ezzel a sétával szeretné felhívni a figyelmet a daganatos megbetegedésekre, a szűrések fontosságára, hiszen az idejében felismert rákbetegség Olvass tovább...

Alapszervezetek

Egészséges életmód idős korban

Miben tud segíteni a szakember, a család? Időpont: 2023. június 5. 14 óra Előadó: Szabóné K. Katalin, a Hatvani Albert Schweitzer Kórház – Rendelőintézet szakápolója A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet mai programjában az idős emberek Olvass tovább...

Alapszervezetek

Miskolc Miskolcért jótékonysági koncert

Jegyvásárlással és a koncerten való részvételével támogassa Ön is a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyak Sebészeti Osztályát.