A Magyar Rákellenes Liga és az Országos Onkológiai Intézet Onkodermatológiai osztálya közös egészségnevelő programot indított középiskolások számára. Az alkalmat október 24-én tartották meg.

A prevenciós előadások a napsugárzás hatásaira, bőrünk védelmére, a bőrdaganatokra és azok megelőzésének fontosságára hívták fel a figyelmet.

Tanulói visszajelzések

„10.24-én az Országos Onkológiai Intézetben jártunk, ahol az UV sugarak káros hatásai mellett azt is megtudhattuk, hogy a bőr sohasem felejt. Minden apró elváltozást megjegyez: pl. napleégés, elfertőzött sebek. Ezekből a jövőben akár rosszindulatú daganat is kialakulhat. Fontos a bőr védelme. Az UV sugárzás megerősödött és ez csak tovább erősödik. Ez ellen úgy védekezhetünk, hogy 50 faktoros napvédő krémet használunk, amit minden egyes fürdés előtt újra kell kenni, ha fürödni van kedvünk. Emellett viseljünk sapkát és napszemüveget, hiszen a szemünket is károsíthatja. Fehér vagy világos pólót viseljünk, ha napra megyünk, mivel az visszaveri a napsugarakat. Mellőzzük a szolárium használatát, mivel a tévhittel ellentétben nem pótolja a D vitamint, sőt, a bőrt is károsítja. Ha bármilyen anyajegy elváltozást észlelünk a testünkön azonnal forduljunk orvoshoz. Ha tehetjük, évente járjunk rákszűrésre.”

„Az előadók nagyon kedvesek és barátságosak voltak. A jövőben jobban odafigyelek a bőröm egészségére. Fontos ezeket a dolgokat megtudnunk.”

„Az előadás érdekes volt, mivel sok mindent megtudtam az anyajegyekről és az emberi bőr erősségeiről és gyengeségeiről. Kaptunk ajándék fényvédő krémeket is.”

„Nagyon jó volt az előadás, a képek miatt is. Érdekes, látványos, nagyon jól megfogalmazott/elmondott volt. A nagyon fontos információk többszöri elmondása is jó volt, mert emiatt felejthetetlen lett.”

„Az onkológiai előadás fő témája a bőrön lévő elváltozások voltak. Érdekes és hasznos információkat hallottunk arról, hogy milyen módon előzhető meg a bőrrák és az egyéb bőrkárosodások.”

„Sok dolgot megtudtunk a bőrünkről és annak védelméről. Hasznos volt az is, hogy sok képet mutattak nekünk a különféle anyajegyekről. Összességében nagyon örülök, hogy elmentünk az előadásra, ajánlom mindenkinek.”

„Fontos, hogy megismerjük a saját testünket és a bőrünket, és gondoskodjunk róla, vigyázzunk rá. A kórház szép volt, modern, jól megközelíthető. Modern eszközökkel volt felszerelve a terem.”

„Még sosem volt ilyen előadásban részem. Tetszett, hogy megismerhettem a bőrünkkel kapcsolatos betegségeket, problémákat. Színesebbé tettem volna valamilyen kvízzel, de ettől függetlenül nagyon érdekfeszítő volt. Fontosnak tartom ennek ismertetését a gyerekekkel, felnőttekkel. Remélem lesz még ilyenben részem a jövőben.”

„Érdekes volt, mert az eddigi tudásomat bővíthettem a témával kapcsolatban. Az előadók elmagyarázták, mire kell odafigyelnünk a bőrünkkel kapcsolatban és a lényeget mondták el.”

„Hasznos termékeket kaptunk a bőrvédelemmel kapcsolatban. Most már tudjuk, hogyan kell elővigyázatosnak lennünk. Pl. 10 és 16 óra között vigyázzunk a napozással és hogyan ismerjük fel a melanómát.”

„Megtudtuk, hogy egy ártalmatlannak tűnő foltot is érdemes megnézni, mert életet menthet. Örülök, hogy ott lehettem és tanulhattam pár új dolgot.”

„Lehetett volna interaktívabb, mert maga a téma nagyon fontos.”

„Most már vigyázni fogok a bőrömre és a családoméra is.”

 

Kapcsolódó bejegyzések

Programajánló

Decemberi programajánló

Decemberben is minden kedves érdeklődőt várunk programjainkra, melyeken a részvétel ingyenes!

10000 lépés program

Hogyan javíthat egy rákbeteg férfi az életkilátásain?

2019. október 26. Mit tehet egy férfi annak érdekében, hogy meggyógyuljon vagy minél tovább és minél jobb életminőségben élhessen együtt a prosztatarákkal? A kérdésre Pécsen a prosztatarákos betegeket segítő 10 Ezer Lépés Program Baranya megyei Olvass tovább...

Alapszervezetek

2018-as őszi és adventi programok Borsodnádasdon a lelki egészség jegyében

Az őszi hónapokban főleg lelki programokat szerveztünk, hogy a borús hangulatból kicsit kimozdíthassuk az embereket. Előadások előtt mindig gondoskodtunk egy kis irodalmi irányzatú témáról. Az első ilyen jellegű rendezvényünk november 6-án volt, „Akarsz-e meggyógyulni?” címmel. Olvass tovább...