2018.szeptember 24-én tartottuk első őszi előadásunkat, amelynek témája főleg a hírességek daganatos betegségei és az adott korban előforduló kórokok voltak.

Első napirendi pontunk Greta May, vagyis Harsányiné Kecskés Nikoletta Ózdi krimiírónő bemutatkozásával kezdődött, valamint  legújabb könyve ismertetésével.

Őt követte Vozár Gyuláné magyar tanár, aki az irodalom más területével ismertetett meg bennünket. A különböző korok híres írói, költői daganatos és lelki betegségéről mesélt, ami világossá tette számunkra, hogy ezek a betegségek már régebben is léteztek, de ma már lehetőségünk van a megelőzésükre, és kezelhetőségükre. Programját színesítette azzal, hogy a tagok némelyikét megkérte az általa kiválasztott, ide illő versek elmondására – bevonva ezzel a hallgatóságot – és a szöveghez illő zenét használt aláfestésnek.

Rendkívül élvezetes és egyben lenyűgöző volt az előadás.

Cseh Istvánné
Borsodnádasdi Alapszer vezető

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Minden lépés számít

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete az emlőrák elleni harc hónapjában Salgótarjánban negyedik alkalommal szervezett figyelemfelkeltő gyaloglást „Minden lépés számít” szlogennel a Szabadidősport Egyesület Világgyalogló (hó)nap eseményéhez kapcsolódva. Az öt kilométeres vezetett túra indítása előtt Olvass tovább...

Alapszervezetek

Ne gyújts rá! – Füstmentes Világnap Debrecenben, a Fórumban

A Füstmentes Világnapon 2015. november 19-én a Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete, a Kortársak az Egészséges Fiatalokért Egyesülete, a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesülete és az Ökomenikus Segélyszervezet egészségdélutánt szervezett a Fórumban. Évek óta arra kérik a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Zebegényi hajókirándulás

A Hatvani Alapszervezet beszámolója A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének tagjai közül a hajókázást kedvelők csoportja újból útnak indult július 18-án. Nagymaroson szálltunk hajóra, hogy eljussunk a festői szépségű Zebegénybe. Volt időnk elmélyülni a táj Olvass tovább...