Hetedik éve szervezi meg a Magyar Rákellenes Liga Mezőberényi Alapszervezete dr. Bak Mihály szülész-nőgyógyász szobránál, az Oroszlán Gyógyszertár előtti megemlékezését. A megelőzésre való figyelemfelhívásra szervezett program itt kezdődik és a sétával a Piac téren ér véget.

Mertz Judit elnök köszöntő szavai után Paczuk Gabi művésznő szavalata következett, aki érintettként, gyógyult betegként érkezett a programra. Körösi Mihály helytörténész, képviselő dr. Bak Mihályra emlékezett, a sokoldalú, kiváló orvosra, kinek példamutató mondatai ma is érvényesek lehetnek.

A rózsaszín léggömbökkel történő sétát hatodik alkalommal vezette a Mezőberényi Mazsorett Együttes. A koszorúzáson részt vett Rozványi Balázs, a MRL elnöke is, majd a téren köszöntötte is a megjelenteket. Paczuk Gabi a közös, környezetbarát léggömbök felengedésekor énekelte el Pásztor Anna Márti dala című szerzeményét. A megható, gyönyörű dal könnyeket csalt a jelenlévők szemébe és emlékeztünk velünk élő és elvesztett szeretteinkre. A séta a megelőzésre, az odafigyelésre hívta fel a figyelmet és betegség idejében történő felismerésére.

A Piac csarnokban láthatták Kovács Gabi önkéntes által készített VARÁZSSAPIK bemutatóját, melyet elsősorban hajukat vesztett, betegségben érintett gyermekek részére készít.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Ángel Sanz Bring élete – vándorkiállítás Siófokon

A Magyar Rákellenes Liga Siófoki Alapszervezetének tagjai  a Kálmán Imre Kulturális központ közreműködésével   2016. július 21-én részt vettek egy nagyon jelentős vándorkiállítás megnyitóján. Először  egy gyönyörű spanyol táncot láttunk, majd a Gyulainé Isó Edina a Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Salgótarjáni Alapszervezet szeptemberi programja

2018.09.02. Családi Mozgásfesztivál – Budapest Millenáris 10-16 óra 2018.09.15. Jótékonysági Sportnap – Tó strand 9-13 óra 2018.09.15. Nyitott templomok éjszakája – Piliny 19 óra  2018.09.18. „A környezet és az egészség” Civil Kavalkád rendezvény Balassi B. M. Könyvtár Olvass tovább...

Alapszervezetek

A gyermekkori daganatok felismerése – előadás Rózsaszentmártonban

A MRL Rózsaszentmártoni Alapszervezete ismeretterjesztő előadást szervezett április 13-án a Művelődési Házban, a gyermekkori daganatok felismeréséről. Az előadó: Dr Rényi Imre főorvos, gyermekgyógyász-onkológus. A színvonalas előadáson 53 fő vett részt.