Helyszín: Hatvani Segítő Szolgálat
Időpont: 2018. szeptember 27.
Előadó: Zsitvay Katalin szakmai tanácsadó Hegymenet Klub Hatvan.

A foglalkozást egy egyéni feladattal indítottuk, a jelenlévőknek föl kellett írniuk egy cetlire ami legelőször az eszükbe jut a közösségről. Ezeket a cetliket egy kosárba gyűjtöttük és félretettük.

Ezután rövid előadás következett a közösségről, az alábbi vázlatpontok mentén:

  • A közösség fogalmának értelmezése.
  • A közösség biológiai, társadalmi és politikai vetülete.
  • A leggyakoribb emberi közösségek (lakóhelyi közösség, etnikai közösség, vallási közösség, stb.)
  • A közösség jellemzői, közös érdek, érték, célok
  • Közösségi tudat (a közösség fontos az egyén számára, és a közösség számára is fontos az egyén)
  • Közös döntés, közös lépések megtétele
  • Hatékonyság kérdése a közösségben

 A foglalkozás harmadik részében a jelenlévők egy játék keretében saját élményt szerezhettek a közösség erejéről, fontosságáról, megtartó erejéről.

A játék első felében egyedül kellett megoldaniuk egy feladatot, majd ezt követően ugyan ezt a feladatot közösen próbálták abszolválni. A játék során szerzett tapasztalatokat megbeszéltük, értelmeztük.

Ezt követően előkerültek a kosárból a cetlik, melyeket egyenként felolvastunk. (Emlékeztetőül a cetlikre azokat a dolgokat írták fel a jelenlévők, amelyek először jutottak eszükbe arról, hogy közösség.)

Néhány gondolat a papírlapokról: barátság, segítség, összetartás, adás-kapás, Rák-liga, jó társaság, szeretet, együttlét, stb.

Szabad interakció keretében beszélgettünk arról, hogy kinek mit jelent a közösség, milyen közösség tagja, milyen a jó közösség, miben segített a közösség egyéni élethelyzetében.

A foglalkozás zárásaként elkészítettük a csoport „közösség-fáját”, – egy előre megrajzolt fát „feldíszítettünk” levelekkel, melyekre mindenki pár szóval felírta, mit jelent számára a közösség.

A jelenlévők aktivitása, nyitottsága, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egy kellemes és hasznos délután tölthettünk együtt.

Lazányi Jánosné
Segítő Szolgálat vezető

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

VII. Szent Agáta Nap Sárszentágotán – “ma is a vértanúk korát éljük”

Sárszentágota Község Önkormányzata és a Magyar Rákellenes Liga Sárszentágotai Alapszervezete rendezte meg immár hetedik alkalommal a Szent Ágota Napot. Szent Ágota az emlőbetegek védőszentje, akihez fohászkodva gyűltek össze az ország számos pontjáról érkező zarándokok a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Látogatás az Apci Alapszervezetnél

Március 22-én a Liga Központi irodájának, Gazdasági irodájának és Rákellenes Általános Szolgálatának munkatársai egy nagyon szép napot töltöttek el az Apci Alapszervezet meghívására. A programon végigkísért bennünket Halmai László alpolgármester úr és az Apci Alapszervezet Olvass tovább...