A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének tagjai csatlakoztak az OGyIK-hoz. 

Ennek keretében 2018. május 26-án a Rám – szakadékhoz kirándultak!

Dömösről a táv: 10 km, szintemelkedés: 360 m, idő: 4 óra

“A Rám-szakadék Dobogókő és Dömös között, mintegy 1 km hosszan húzódik. Magyarország egyik legvadregényesebb turisztikai célpontjában kapaszkodókorlátokkal biztosított útszakaszon túrázhatunk. A szakadékban található vízesések mellett létrákon mászhatunk feljebb és feljebb.

A szakadék összeszűkülő sziklafalai néha merőlegesek, de befelé dőlő falakkal is találkozhatunk. A szakadék mélysége több helyen meghaladja a 35 m-t, míg fenékszélessége néhol a 3 m-t sem éri el. Képe az eróziós és talajképződési folyamatoknak köszönhetően napjainkban is folyamatosan változik. A mederben található vízfolyás – amely a szakadék fölötti Három-forrás völgyből, illetve a szurdokvölgy oldalában eredő forrásokból származik – hóolvadáskor és nagyobb esők idején patakká duzzad. Mivel a patak vízgyűjtő területe kicsi, árhullámai gyors lefolyásúak.”

Csak a bátrabb társaink vállalkoztak rá, hogy felmennek, de azt hiszem, egy életre szóló élményben volt részük!

Túránkon 17 fő vett részt.

Lazányi Jánosné
a Hatvan Alapszervezet elnöke

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Ezer Lámpás Éjszakája, Hatvan – 2019.

Több százan gyűltek össze péntek este az Ezer lámpás éjszakája programon 2019. május 24-én a főtéren, hogy megemlékezzenek az eltűnt és elcsellengett gyermekekről. A Polgármesteri Hivatal előtt a Dalvarázs kórus adott színes műsort, majd Horváth Olvass tovább...

Alapszervezetek

Rákellenes Világséta Hatvanban és Lőrinci Erőműnél

A Magyar Rákellenes Liga idén is meghirdette a Rákellenes Világséta (World Cancer Walk) magyarországi szakaszát 2023. január 8-án, vasárnap 15 órára. A sétán Hatvanban és a Lőrinci – Erőműnél a Hatvani Alapszervezet tagjai, rokonok ismerősök Olvass tovább...

Alapszervezetek

VI. Rózsaszín séta Mezőberényben

A Magyar Rákellenes Liga Mezőberényi Alapszervezete Mezőberényben már VI. alkalommal szervezte meg október első hétvégéjén azt a programsorozatot, mely felhívja a figyelmet, hogy október 1-je a mellrák elleni küzdelem világnapja, október hónap pedig az emlőrák Olvass tovább...