A Debreceni Nemzetközi Repülőtér és Rotaract Debrecen Főnix szervezte meg közösen 2018. április 22-én immár hagyományt teremtve, profi futók mellett minden kikapcsolódni, felfrissülni, mozogni vágyónak ajánlva. Minden vendég részesülhetett abból a feelingből, hogy milyen a Debreceni Nemzetközi Repülőtér, belső területein mozogni és eltölteni egy fantasztikus napot, ahol máskor azt a repülőgépek teszik meg.

A Magyar Rákellenes Liga Debreceni Segítőszolgálata most is, mint tette 2017-ben, 4 fő egyetemistát nevezett be a futásra.

A gyönyörű tavaszi napon több mint 1600-an futottak a repülőtér kifutó pályáján. Sok érdeklődőt vonzott a rendezvény kortól függetlenül.

A Liga csapata 4. helyen végzett a 10 km-es 4X2.5 km-es váltóban.

Kihasználva a tömegméretű jelenlétet, népszerűsítettük a Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezetét.

Boros Csabáné vezetésével Erdei Jánosné vezetőségi tag, Pappné Raduly Irma és Oláh Andrásné önkéntesek a Liga standjánál felvilágosítással szolgáltak és a résztvevők között prosprektusokat, 1 %-os szórólapot osztottak.

A dehir.hu cikke a futásról

 

 

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Kerekasztal beszélgetés

„Kerekasztal beszélgetés a diagnózis és a terápia során felmerülő kérdésekről ” címmel tartotta áprilisi klub rendezvényét a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete 16-án a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban.

Egyéb

Ady receptre – „Szívek messze egymástól”

NÓTA-IMA-TITOK a Medve Színpad előadásában 2015. január 15-én tartja a Medve Színpad következő műsorát az Országos Onkológiai Intézetben. Az előadásra szeretettel várják a betegeket, hozzátartozóikat, az intézet dolgozóit és azokat is, akik a honlapunkat olvassák. Olvass tovább...

Egyéb

Egészségnap Rásonysápberencsen

Medve Ferenc polgármester úr és a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat felkérésére 2017. április 22-én előadással, tanácsadással egybekötött „Egészségnapot” tartottunk Rásonysápberencsen a megjelent hátrányos helyzetű lakosoknak. Az egészségnapon részt vett dr. Popovics Rudolf főorvos úr, Restásné Sovnik Olvass tovább...