A Magyar Rákellenes Liga 1993-tól kezdve évente Nemzeti Rákellenes Napot szervez április 10-én, dr. Dollinger Gyula (1849-1937) sebészprofesszor, egyetemi tanár születésnapján.

 Dr. Dollinger Gyula nevéhez fűződik a rák-regiszter kialakítása, amely a hazai megbetegedések tudományos szempontból való feldolgozását tette lehetővé, valamint olyan fontos felismerések is hozzá köthetők, mint a dohányzás és a rák ok-okozati kapcsolata. Létrehozta továbbá az Országos Rák Bizottságot, és kidolgozta az akkor korszerűnek számító műtéti eljárásokat az onkológia területén. Megszervezte az önkéntes ápolónői intézményt és az első magyarországi epekőműtétet. Az I. világháború alatt kórházat, utókezelőt és művégtaggyárat szervezett. Több éven át volt elnöke a Budapesti Orvosegyesületnek, a budapesti, majd az Országos Orvosszövetségnek.

A Magyar Rákellenes Liga dr. Dollinger Gyuláról domborművet készíttetett, amelyet az Országos Onkológiai Intézet bejáratánál helyeztünk el, és azóta minden évben a Nemzeti Rákellenes Nap alkalmából megkoszorúzunk.

A koszorúzásra idén 2018. április 9-én került sor. Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke méltatta dr. Dollinger Gyula érdemeit, utána elhelyezte a dombormű alatt a koszorút.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Siddhartha Mukherjee: Betegségek betegsége (Mindent a rákról)

A rákkutatás hiteles kultúrtörténete az utóbbi idők legalaposabb, leginformatívabb feldolgozása a témának. Tudományos munka, de a nagyközönség számára is olvasmányos formában szól erről a fontos ügyről.

Előadás

Nemzeti Rákellenes Nap – COVID idején se álljunk meg!

Április 10-én immár 29. alkalommal tartjuk meg a Nemzeti Rákellenes Napot. Ismét emlékeztetünk arra, hogy a daganatos betegségek megelőzése jórészt a saját kezünkben van, és számos programot is kínálunk ehhez. Mindemellett arra is felhívjuk a Olvass tovább...

Egyéb

Küzdj meg a rákkal!

A KOR KONTROLL TÁRSASÁG és az ORSZÁGOS ONKOLÓGIAI INTÉZET NYÍLT NAPJA 2013. október 28-án. A rendezvényre a belépés ingyenes! Remek orvosokkal, tombolával, és ingyenes szűrővizsgálatokkal várjuk!