Február 8-án egész nap szakadt az eső. Ez sem tántorította el a klubtagokat, hogy részt vegyenek a batyus farsangon. Egymás után érkeztek a klubtagok az Evangélikus Templom Gyülekezeti termébe finomabbnál finomabb sós, édes süteményekkel, egyéb finomságokkal. A rossz idő ellenére 33 fő jött el, valamint a fellépők.

A rendezvény kezdete előtt a tagok nevében Boros Csabáné és Sztancs Jánosné megköszöntötte a klubvezetőt közelgő névnapja alkalmából.

Kozempel Zsuzsánna köszöntötte a megjelent klubtagokat, majd bemutatta az első fellépőket: Fejszés Dániel kántor zongora játékával, Tornyi Blanka a Kodály Kórus tagja énekével kápráztatta el a résztvevőket. Bach, Mozart és mai zeneszerzők számai hangzottak el. Több kórusmű szövegét Tornyi Blanka írta át. Műsorukat vastapssal jutalmazták.

Ezt követően a Thaly Kálmán utcai óvoda Őzike csoportjának vidám, farsangi műsora következett, melyet Bakonyi Krisztina óvodapedagógus tanított be. Évek óta ennek az óvodának a csoportjai adnak műsort, így már a bevonulásnál is vastaps fogadta őket. A 6 nagycsoportos óvodás 5 kislány és 1 kisfiú humoros farsangi műsorral kedveskedett a megjelenteknek. A végén még a résztvevőket is bevonták egy közös éneklésbe. Műsoruk mosolyt csalogatott a klubtagok arcára. Ez a műsor tetszett a legjobban a résztvevőknek, amit a műsor közben felhangzó vastaps is bizonyított. Jutalmul az óvodások foglalkoztató könyvet kaptak, amit nagy örömmel fogadtak. Az óvónő egy origami készítő-, valamint mondókás könyvet kapott, ami segíti a mindennapi munkájában.

Végül terített asztal várta a résztvevőket, és baráti beszélgetés közben elfogyasztották a finom süteményeket, kávét, üdítőt, bort.

Közben, azok, akik tavaly nem voltak a farsangon, valamint az új tagok, megnézték az Altemplomban a Csipke Múzeumot. Gyönyörködtek a szebbnél- szebb csipkékben.

A klubfoglalkozás ismét jó hangulatban a kora esti órákban ért véget.

Köszönet érte Asztalos Richárd igazgató lelkésznek, hogy rendelkezésünkre bocsátották helyiségeiket és a gyülekezet részéről Abaffyné Peják Andreának  az előkészítő és lebonyolító munkában nyújtott segítségért.

Következő klubfoglalkozás: 2018. március 8-án  13:00 óra

A Református Kollégium Múzeumainak megtekintése.

Kozempel Zsuzsánna
MRL Hívás klubvezető

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Több, mint háromszáz vásárló fűzött föl gyöngyöt Hatvanban, a Tescoban

Az „Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét”alkalmából a Mályvavirág Alapítvány felhívására a „Gyöngyposta” Együtt a méhnyakrák ellen! gyöngyfűző programunk  2017. január 21-én, szombaton 10-13 óráig volt a hatvani TESCO Áruházban. A gyöngy a méhnyakrák és a HPV elleni védelmet Olvass tovább...

Alapszervezetek

Rózsaszín séta Egerben – a mellrák elleni küzdelem jegyében

Többszáz embert megmozgató eseménnyel hívta fel a figyelmet 2019. október 8-án az emlőrák korai felismerésének fontosságára, a rák elleni küzdelemre és az emlőrákos megbetegedések okozta tragédiákra a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete. A Megyeházán tartott Olvass tovább...

Alapszervezetek

Családi Sportnap Salgótarjánban

 A  Salgótarjáni Rendezvény-és Médiaközpont a városi sportcentrumban “Családi Sportnapot” rendezett. A főszervező meghívására a MRL önkéntesei részt vettek 2023. április 16-án a rendezvényen. A délelőtt folyamán tanácsadással egybekötött állapotfelmérést, 2-es típusú diabetes kockázatfelmérést, vérnyomásmérést, BMI Olvass tovább...