„Égi és földi világ határán”
Miért ezt a címet adtuk a kiállításnak:
Az ikon az isteni kegyelem jelenlétének helye. Találkozási pont az isteni és az emberi, az égi és a földi világ határán. Az ikonfestő feladata Isten „kezeként” közvetíteni az Örömhírt. Ez nem önmegvalósító alkotás, a festő teológiai igazságokat jelenít meg szigorú szabályok alapján, amelyekhez nem tehet hozzá és nem vehet el kedve szerint. A festés megkezdése előtti imában az ikonfestő azt kéri, hogy Isten „tartsa és irányítsa kezét”munka közben. Ezt az együttműködést kiterjeszthetjük hétköznapi életünkre is. Az ikonok témájuk, teológiai tartalmuk, festési technikájuk és sajátos ábrázolásmódjuk révén új szemléletet, új utat mutatnak. Így maga a festési folyamat is segítségére lehet komoly betegséget átélt embereknek, akik ebben a kiszolgáltatott és bizonytalan helyzetben, a vizsgálatok, a műtétek, kezelések során valamelyest két világ, „égi és földi világ határán” állnak.
A Vojtecha anya ikonfestő csoport 4 éve alakult, a Magyar Rákellenes Liga keretén belül „terápiás” céllal betegek, gyógyult betegek és hozzátartozóik részére. Az első évben 4 résztvevő volt, ma már 10 tagja van a csoportnak, az ő képeik láthatók a kiállításon. A festők közül sokan átestek daganatos betegségen, de van, aki hozzátartozóját vesztette el és vannak, akik önkéntesként dolgoznak a Rákellenes Ligánál. Októberben indul egy kezdő csoport 10 új taggal. A foglalkozások heti egy alkalommal az istenhegyi Szent László plébánián zajlanak, hálásak vagyunk Kocsis István atyának, hogy lehetővé teszi ezt a csoportnak. Az ikonok lealapozott fa táblára, hagyományos tojástempera technikával készülnek az ikonfestés szigorú szabályait betartva. Az ikonok arany háttere és a glória aranyfüst lemezből készül.
Több egyforma ikont lehet látni a kiállításon, pl. sok Szűzanya, Krisztus látható. Ez azért van, mert az ikonfestők nem kitalálják az ikonokat, hanem a régi ikonfestők munkáit másolják és a csoport tagjai sokszor ugyanazt a prototípust festik meg.(főként azért, hogy egyszerre haladjanak a festéssel) Ez nem önmegvalósító alkotás, a szabályokat be kell tartani, ehhez sok alázat, önfegyelem szükséges. Nem saját érzéseinket, gondolatainkat akarjuk kifejezni alkotásunkkal, hanem gondolatainkat, érzéseinket alakítjuk, igazítjuk az alkotáshoz, ahhoz, akit az ikontáblára festünk. Az ikon és a festője között mindenképp kölcsönhatás alakul ki: a festő keze alatt alakul az ikon és fordítva, a festő is alakul a megfestett személy, Krisztus, Szűzanya vagy más szentek által, akkor is, ha ez nem mindig és nem rögtön érzékelhető számára.
Az ikonfestés imádság. Nem csak abban az értelemben, hogy festés előtt és közben imádkozik az ember, (egy csoportos foglalkozás keretein belül ez sokszor nehezen valósítható meg, mert a festők örülnek egymásnak, beszélgetnek, vitatkoznak néha, megbeszélik az orvosi dolgaikat vagy éppen a hétvégi ebédet,) ez hozzá tartozik a hétköznapjainkhoz. Ha valaki otthon, egyedül fest, az imádság akkor is sokszor nehéz, az ember feje tele van gondolatokkal, tennivalókkal vagy bosszúsággal, mert valaki megbántotta vagy épp fordítva. De festés közben, amikor az ember pl. egy Krisztus arcot vagy egy gyengéd Szűzanya arcot fest, akkor az ecset finom mozdulatai alatt az érzelmek, az indulatok is megszelídülnek és a bosszankodás, szitkozódás imádsággá változik.
Az a 10 ember, akinek az ikonjai itt láthatók, mind csodálatraméltók, hogy a betegséggel járó sok nehézség, megpróbáltatás ellenére minden héten ott vannak az ikonfestésen, alázattal, igyekezettel próbálják teljesíteni azt a feladatot, amit az ikonfestés eléjük állít. Mindenki, aki eljött megnézni ezt a kiállítást, olyan szemmel nézze, hogy ő maga képes lenne-e nekifogni. Szeretettel nézzék, ne a hibákat vegyék észre bennük, ne a görbe vonalakat lássák meg, hanem a mögötte lévő igyekezetet, jó szándékot.
