Van megoldás a Humán Pappiloma Vírus okozta fertőzés megelőzésére 

címmel szervezett előadást a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet .

Az előadás megtartására Babits Mihály Kulturális Központ a „Csatárterem” helyiséget biztosította.

Rendezvényünk elsődleges célja: az érintett korosztály szülei részére az oltási programban való részvételi döntés elősegítése, valós, tényszerű információk átadására törekedve.

A rendezvényt Borda Károly nyitotta meg: felkérésére Erős Árpád szekszárdi költő versét Vígh Ferencné mondta el (mindhárman a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet tagjai), ezt követően a Szekszárdi Ifjú Szív Német Nemzetiségi Táncegyüttes műsora következett.

A Magyar Rákellenes Liga Kóbányai Alapszervezet két fővel látogatott el Szekszárdra, erre a rendezvényre, ami az alapszervezeteink között már évek óta fennálló kiváló kapcsolatot is tükrözi.

A bevezető műsor után került sor a felkért szakemberek előadására:

  • Dr. Tóth János szülész- nőgyógyász-klinikai onkológus főorvos
  • Hajasné Erős Kinga, Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Közegészségügyi-járványügyi szakügyintéző
  • Sallai Krisztina, a Mályvavirág Alapítvány képviselője

Az igen magas szintű, humortól sem mentes előadások a megelőzésre irányultak, kiemelten szóltak a szűrések jelentőségéről és az érintett korosztály védőoltásáról.

Mindhárom előadó nyomatékosan beszélt arról: egyetlen nőnek sem szabadna meghalnia ebben a betegségben, hiszen korai felismeréssel gyógyítható.

Az előadást követően zárt körben folytatódott a beszélgetés, ünnepi hangulatban a szekszárdi hagyományoknak megfelelően.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Hagyományos jótékonysági vásár Siófokon

nov. 25-én – a Budapesten megrendezett XIII. Betegjogi Konferenciával párhuzamosan – Siófokon a hagyományos Jótékonysági Vásár került megrendezésre, ahol alapszervezetünk közel egy évtizede részt vesz. Ügyes kezű tagjaink a Kézműves Klub keretében november hónapban maguk Olvass tovább...

Alapszervezetek

A MRL Siófoki Alapszervezet2024. december 10-én megköszönte a siófoki onkológiai gondozó dolgozóinak egész éves munkáját az összes ellátott beteg nevében! Királyné Bostyai Mária alapszervezeti elnök