Kirándulás májusban

  1. május 27-ére kaptunk időpontot a Parlament látogatására, ahová polgármesterünk, Kormos Krisztián, valamint Riz Gábor országgyűlési képviselő segítségével kedvezményesen jutottunk be. Reggel 8 órakor indultunk Borsodnádasdról két busszal, olyan nagy volt az érdeklődés.

Budapesten a rakparton állt meg a busz, innét átsétáltunk a Lánchídon, és továbbmentünk a Várkert bazárba. Kirándulóink saját erejükhöz mérten sétálták végig a parkot, a várat és környékét.

D.u 15.45-re kellett a látogatási központban lennünk az Országház megtekintésére. Különleges látványban, érdekességben volt részünk. A csoport tagjai közül kevesen voltak, akik már jártak itt.

Kifáradva a kirándulástól, de élményekkel gazdagan értünk haza fél kilenc körül.

 

 

Drog, alkohol, dohányzás

Középiskolások

Az alkohol, drog és dohányzás elleni küzdelmet már iskolás korban célszerű elkezdeni. Ezért alapszervezetünk pénzügyese, Cseh Tamásné – aki a Széchenyi István Közgazdasági Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium (ismertebb nevén SZIKSZI) tanárnője – az előirt programunknak megfelelően az egyik osztályfőnöki óra anyagát e köré szervezte.

Osztályával, a 9/a osztállyal az egyik osztályfőnöki órán prezentációt készíttetett, elsősorban a droggal, de a dohányzással és alkohollal kapcsolatban is. A diákok nagyon kreatívak voltak, és tájékozottak, mert nagyon ügyesen összeállították programjukat.

Szó volt a drogok fajtáiról, hatásairól, veszélyeiről, a dohányzás és alkohol élettani hatásairól, a legveszélyesebb kábítószerekről.

Ügyességükért, jól informáltságukért bögréket kaptak tőlünk ajándékba. Az ő korosztályuknak alapvető fontosságú, hogy tisztában legyenek ezekkel az ismeretekkel.

Alkohol és dohányzás – Rajzok Gyermeknapon

  1. június 9-én tartotta a Móra Ferenc Általános Iskola az idei Gyereknapot, ahová minket is meghívtak. A téma a dohányzás és alkohol volt, amire a gyerekek rajzokat készítettek, mi pedig megjutalmaztuk őket a jól sikerült rajzokért.

A másik foglalkozás, amihez hozzájárultunk, zöldségfelismerés volt. A zöldségesben összevásároltunk többféle zöldségárut, – amiket kedvezményesen kaptunk – és az iskolába mentünk.

Egy hosszú asztalra kipakoltuk a zöldségeket, ahová kíváncsian jöttek a gyerekek, aztán elég gyorsan hozzáfogtak különféle figurákat készíteni, és nagyon élvezték. Volt sokféle szórakozásuk a gyereknap alkalmából, ezért meglepődtünk, hogy milyen érdeklődve kerestek minket is, és milyen élvezettel alkották műveiket.

Tulajdonképpen nekünk is örömet okozott a gyerekek lelkesedése, és az, hogy ennyivel is hozzájárulhattunk a gyereknaphoz, ugyanakkor az egészséges életmódra is rávezettük őket.

Iskolai ballagás

Volt más meglepetésben is részünk, mivel a végzős diákok egy szál virág kíséretében meghívták a helyi Rákellenes Ligát a ballagásukra. Így aztán a két végzős osztálynak laminált könyvjelzőt készítettünk a tarisznyájukba útravalónak. Ezzel próbáltunk nekik örömet szerezni, mivel ők is gondoltak ránk.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Rózsaszín séta Petőfibányán

SÉTÁLJUNK EGYÜTT! A PETŐFIBÁNYAI  ALAPSZERVEZET 2017. 10.12.-ÉN, CSÜTÖRTÖKÖN 15 00  ÓRAI KEZDETTEL MELLRÁK ELLENI FIGYELEMFELHÍVÓ RÓZSASZÍN SÉTÁT SZERVEZ INDULÁS A MŰVELŐDÉSI HÁZ ELŐL      MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK!      Ambrus Zoltán a MRL Petőfibányai Alapszervezet elnöke

Alapszervezetek

Natura Egészségnap – a Horti Ezüsthold Nőegylet szervezésében

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Segítő Szolgálata meghívást kapott a Horti Ezüsthold Nőegylet szervezésében megrendezésre kerülő Natura Egészségnapra. November 12-én szombaton 9 órától 14 óráig lehetett részt venni a szűréseken, megcsodálni a szebbnél szebb, ízesebb, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Mozgással a hosszabb, könnyebb életért – a Hegyvidék Alapszervezet klubfoglalkozása

A Hegyvidék Alapszervezet szeretettel hívja klubnapjára az érdeklődőket. Téma: Mozgással a hosszabb és könnyebb életért Előadó: Seregély Beáta gyógytornász,  manuálterapeuta Időpont: 2018. április 19. 10 óra Helyszín: Országos Onkológiai Intézet Tükörterem Jelentkezés: Varga Betti, +36 Olvass tovább...