A Magyar Rákellenes Liga Sárszentágotai Alapszervezete a Község Önkormányzata támogatásával rendezte meg Szent Ágota, az emlőbetegek védőszentje tiszteletére az V. Szent Ágota Napot.

A program motoros felvonulással vette kezdetét, majd a megnyitó során Sebestyén Zoltán polgármester és Siák Gáborné, a Magyar Rákellenes Liga Sárszentágotai Alapszervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket.
Siák Gáborné kiemelte: „Minden gyógyulási folyamatban, de egészségünk megőrzésében is különösen fontos szerepet játszik az önmagunkba és gyógyulási képességeinkbe vetett hit és bizalom. Mindannyian másként éljük meg örömeinket és szenvedéseinket egyaránt, de közös bennünk a bizakodás, az a hit, amivel Szent Ágotához fordulunk. Szánjuk a mai délutánt hitünk megélésére, annak a reménynek a kifejezésére, hogy az emlőbetegséggel küzdők nem maradnak magukra szenvedéseikben, aggodalmaikban.”
Spányi Antal megyéspüspök atya főpásztori kötelezettsége nem tette lehetővé, hogy részt vegyen az ünnepségen, ezért levélben juttatta el üzenetét az ünneplő közösséghez.

Bognár Károly helyi plébánossal együtt szentmisét mutatott be Mészáros János c. apát, helyettes esperes és Brückner Ákos Előd ciszterci szerzetes. A szentmisén közreműködött a sárszentágotai Csillagfürt Nyugdíjas Klub énekkara Sashalmi Györgyné vezetésével.

Szent Agáta kultusza Nápoly környékén címmel tartott előadást Horváth Zoltán György kiadóvezető, a Budapesti Műszaki Egyetem oktatója.

Jelen volt a Magyar Rákellenes Liga és a pusztaszabolcsi Napraforgó Klub zarándokcsoportja, dr. Göblyös Péter és dr. Simon Tamás professzor urak,  továbbá képviseltette magát az Országos Onkológiai Intézet dr. Kovács Eszter személyében.

A rendezvény egész időtartama alatt ingyenes szűrések igénybevételére volt lehetőség a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya egészségfejlesztőinek közreműködésével.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Adomány a Szent Lázár Megyei Kórház Onkológiai-Hospice Osztály betegeinek

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete a Szent Lázár Megyei Kórház Onkológiai Osztályán 2011. áprilisa óta működtet információs/segítő szolgálatot képzett önkénteseivel. Étkezési-életmódbeli tanácsokkal látják el a hozzájuk fordulókat, ingyenes kiadványokat juttatnak nekik a betegségükkel kapcsolatban, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Dohányzásmentes világnap Debrecenben

A Dohányzásmentes Világnap alkalmából 2018. május 31-én a Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete és Segítő Szolgálata, valamint a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet közös együttműködésben Egészségdélutánt tartott Debrecenben, a Fórum Bevásárló Központban. A Debreceni Orvostanhallgatók Egyesülete a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Nők Hete Hatvanban

Motivációs előadás 2019. március 7-én 18 órakor a  Nők hete című rendezvényen Helyszín: Nagy Endre Rendezvényterem, Balassi B. u. 2. Program: Beszélgetés Rubint Rékával Meghívott vendégek: Lazányi Jánosné és Király Kornélia   A rendezvény ingyenes, Olvass tovább...