A MRL Siófoki Alapszervezetének 26 tagja 2017. jún. 2-án egy kedves meghívásnak tett eleget a Veszprémi kórházba.

Dr. Cselik Zsolt főorvos úr a 2016. szeptemberében siófokon tartott előadása után ugyanis meghívott bennünket a Veszprémi Kórház új Onkológiai Centrumába, ahol ő a vezető helyettes és a Sugárterápiás Osztály vezetője. Szakított időt fogadásunkra dr. Hornyák Lajos főorvos úr is, aki a Centrum és az Onkológiai Osztály vezetője is. Ketten mutatták be az ország legfiatalabb, a daganatos betegek kezelésére létrejött komplexumot, ahol szinte egyedülállóként minden kezelési mód egy helyen megtalálható.

Az épület gyönyörű, modern, európai színvonalú, a legújabb típusú gépekkel és felszerelésekkel ellátott, klimatizált. Tágas váróhelyek, a személyzet és a betegek részére is ebédlők, kiszolgáló helyiségek állnak rendelkezésre. Napi 90 beteget látnak el, ami igen megterhelő mindannyiuk számára. Azon dolgoznak, hogy a későbbiekben – bizonyítva a beteg létszám folyamatos emelkedését – új, onkológus orvosok, nővérek és nagyobb létszámú kisegítő személyzet újabb felvételeire kapjanak engedélyt.

Két, maximálisan a hivatásuknak élő, ember- és betegszerető onkológus orvost tisztelhetünk személyükben.

Nagyszerű felajánlásuknak, miszerint siófoki betegeket szívesen fogadnak, végtelenül örülünk és ezennel örömmel jelezzük mindenki felé. Boldogok vagyunk, hogy a Rákellenes Liga Siófoki Alapszervezete ebben közreműködött.

A program után Veszprémben kis városnézés és séta következett, majd hazaindultunk.

Felejthetetlen élményben volt részünk, a meghívást pedig nagyon köszönjük Cselik Zsolt főorvos úrnak.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

A Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat júniusi programja

Újjászületés Debrecen Rehabilitációs Táncklub Minden szerdán 9 órától Helyszín: Estella Hastánc Stúdió Debrecen Rákóczi u. 60.  Női Egészségmegőrző torna Minden pénteken 16 órától (utolsó június 8-án)  Helyszín: Szent József Gimnázium Debrecen, Szent Anna u. 17. Olvass tovább...

Alapszervezetek

Majális és civil sokadalom Hatvanban

Időpont: 2016. május 1. Helyszín: Népkert Május elsejére a Népkertbe költöztek a hatvani programok. Az ünnephez kapcsolódóan már kora reggel megérkeztünk a helyszínre és azonnal nekiláttunk az előkészületeknek. A sátrunk, főzőhelyünk felállítása után előkerültek az Olvass tovább...

Alapszervezetek

Ismerkedés a diabetesszel – előadás Edelényben

Az MRL Edelényi Remény Alapszervezet 2019. 02.04.-én 16 órakor tartotta összejövetelét. Napirendi pontok: Dr. Boros Anikó előadásának címe: Ismerkedés a diabétesszel. A betegséggel kapcsolatban sok kérdés merült fel, melyre az előadás után a doktornő készségesen Olvass tovább...