A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Segítő Szolgálata az Európai Rákellenes Hét alkalmából

Vidám Úszóversenyt

szervezett a  Heves megyei Alapszervezetek tagjai részére 2017. május 27-én Hatvanban, a Markovits Kálmán uszodában.

Az Úszóversenyt megnyitották:

  • Horváth Richárd, Hatvan város polgármestere
  • Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke

Felhívásunkra öt alapszervezet jelezte részvételi szándékát. Négy korosztály sorakozott fel a rajtnál: 40-50, 51-60 és a 61-70, 70…. év felettiek. Külön úsztak a hölgyek és urak.

Évek óta részt vesz a versenyünkön és együtt úszik betegeivel, dr. Nagy Emese a hatvani kórház onkológusa! Köszönjük szépen,n agy megtiszteltetés számunkra!

Nemcsak a betegségben átesett és gyógyulófélben lévő betegek úsztak, hanem családtagjaik is büszkén részt vettek a versenyen.

A daganatos betegeknek szükségük van a mozgásra, örömteli együttlétre betegtársaikkal, barátaikkal, ezért is  volt fontos számunkra ez a nap.

Célkitűzésünk minél több ilyen programot szervezni, mint ahogy tettük eddig is – tornázunk minden héten, alkalomszerűen kerékpározunk, gyalogtúrázunk – betegségből gyógyultak és családtagok, barátok!

Az Úszóversenyt jövőre is meg szeretnénk rendezni, fiatalok bevonásával!

48 fő részvevő vett részt a versenyen, bízom benne, hogy jövőre még többen leszünk!

Lazányi Jánosné elnök

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Orvos-beteg találkozó Miskolcon – Téma: az intenzív terápia

Tisztelettel meghívjuk az érdeklődőket orvos-beteg találkozónkra 2017. május 30-án 15 órára, a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezet szervezésében. Téma: Az intenzív terápia Előadó: Dr. Nagy Géza PhD aneszteziológus főorvos, egyetemi docens, orvos igazgatóhelyettes Helyszín: Szabó Olvass tovább...

Alapszervezetek

ÖNKÉNTESEK NAPJA és HÁLA-GÁLA Szekszárdon

Szombaton, 2022. szeptember 24-én 9:30- tól 16:00 óráig ismét megrendelésre került az Önkéntesek Napja és Hála-Gála a Szekszárdi Civil Kerekasztal és a Mentálhigiénés Műhely szervezésében, amely már hagyomány Szekszárdon. A rendezvényen 19 civil szervezet önkéntese Olvass tovább...

Alapszervezetek

Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét program Egerben

A Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete, január 25-én csatlakozott az Európai Méhnyakrák Megelőzési Héten a Vigyázz, Kész, Fűzz mozgalomhoz. A méhnyakrák a világon a negyedik leggyakoribb betegség. Magyarországon évente 1400 új méhnyakrákos nőt diagnosztizálnak. Sajnos sokan meg is halnak Olvass tovább...