2017.április 25-én orvos-beteg találkozót tartottunk, vendégünk voltak dr. Lakatos Veronika és dr. Szóta Judit főorvos asszonyok.

Szlogenünk: Jön a nyár, ne adj esélyt a bőrráknak!

A nyári szezon közeledtével nem árt egy kicsit jobban odafigyelni a testünkre.

DrLakatos Veronika  bőr-és nemigyógyász, kozmetológus főorvos asszony előadásában szólt a bőrdaganatok kialakulásáról, kezelési lehetőségekről, az anyajegyekről, vírusos szemölcsökről, a nemi úton terjedő betegségekről, CLAMYDIA, HPV szűrésekről, a kullancs elleni védőoltásról az önvizsgálatok fontosságáról. Felhívta a figyelmünket, hogyha olyan anyajegyet észlelünk, aminek megváltozott az alakja, színe, vérzik vagy viszket, ne várjunk vele, azonnal forduljunk orvoshoz. A korai felismerés esetén a bőrrák műtéti úton gyógyítható, kezelhető, csak a nagyon elhanyagolt esetben válhat agresszívvé. Főorvos asszony szerint ezét sem árt sokszor hangsúlyozni, hogy módjával napozzunk, időben forduljunk orvoshoz: a korai felismerés életet menthet. Az előadását bőrdaganat szűrés követte.

Dr. Szóta Judit onkológus főorvos asszony tájékoztatója után kötetlen beszélgetésre került sor (kérdezz-felelek). Szó volt többek között a bőr- és egyéb daganatok onkológia kezelési lehetőségeiről (mellékhatásairól), az onkológiai team munkájáról, PET CT.

Köszönjük ezt a délutánt a főorvos asszonyoknak. Tartalmas, jó hangulatú beszélgetésen vehettünk részt.

Köszönjük a PR MED Egészségháznak és a Szabó Lőrincz könyvtárnak a támogatását.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Postagalambok az emberiség történetében – meghívó előadásra

A MRL Szekszárdi Alapszervezet tisztelettel meghívja az érdeklődőket a „Postagalambok az emberiség történetében” című előadás meghallgatására Előadók: Schmidt Balázs és Marosi János, a Magyar Postagalamb Sportegyesület Szekszárd vezetőség tagjai KÖZREMŰKÖDIK: Töttős-Erős Edina fuvola Papp -Csővári Dóra Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Siófoki Alapszervezet a Limfóma Világnapon

A Limfőma Világnapján, idén 2016. szeptember 15-én a Magyar Rákellenes Liga Budapestre, az EMMI Nagytermébe hívta az alapszervezetek képviselőit. Siófokról 7 önkéntesünk utazott a rendezvényre. Dr. Bittner Nóra főorvos, a Liga elnöke nyitotta meg az Olvass tovább...

Alapszervezetek

Augusztusi mozgásprogramok Hatvanban

A Hatvani Alapszervezet tagjai augusztusban  is folytatták mozgásprogramjaikat.  Kis létszámban sétaköröket, nordic walking- és kerékpártúrákat szerveztünk Hatvan – Zagyva parton és a Népkertben, valamint a környék településeire.  Sétakör összesen: 330,16 km /heti rendszerességgel, kitartóan sétáltak./  Olvass tovább...