A Magyar Rákellenes Liga a hagyományosan évente megrendezendő Rákellenes Világnap-i megemlékezését 2017. febr. 03-án tartotta Budapesten az EMMI Nagytermében.

Az ország minden részéből  érkezett alapszervezeti képviselők a rákgyógyítás terén elért legújabb eredményekről hallhattak előadásokat a szakma  kiváló képviselőitől.

Így pl. a tüdőrák kezelésének új lehetőségeiről Dr. Bogos Krisztina oszt, vez. főorvostól, az Immunterápiák az onkológiában címmel Dr. Dank Magdolna klinikai igazgatótól hallottunk az új eredményekről. A sugárterápia új lehetőségéről Prof. dr. Polgár Csaba főigazgató beszélt és végül Dr. Mátrai Zoltán oszt. vez. főorvos az Onkoplasztikus emlősebészetről tartott nagysikerű előadást.

Szünet után Sándor Anikó érintett beteg beszámolóját hallgattuk, aki az Úton c. könyvében írta meg igen érdekes és küzdelmes történetét. A könyvet a helyszínen az érdeklődők megvásárolhatták.

Végül a fent említett előadók kerekasztal beszélgetésében a jelenlévők tettek fel fontos, aktuális kérdéseket az őket foglalkoztató témákban.

Örülünk, hogy a Liga az Európai Rákellenes Unió tagjaként is sokat tesz azért, hogy az onkológiai tudományos eredmények nemcsak orvos szakmai körökbe, hanem a lakosság felé is eljuthassanak. Nagy szükségünk van ugyanis erre.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

HPV és méhnyakrák

„Gyöngyőrzők”  Az „Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét” alkalmából a MRL Salgótarjáni Alapszervezete is meghívást kapott a NMSzC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikumba egy délelőtti figyelemfelkeltő rendezvény megszervezésére. A program a figyelemfelkeltő nap üzenetével indult, hogy senkinek sem Olvass tovább...

Beszámolók külföldi rendezvényekről

Integráció a korszerűségért

Beszámoló a 2024. évi Kínai Holisztikus és Integratív Onkológiai Kongresszusról Hszien, Shanszi, Kína, 2024. november 12-19. A 2024. évi Kínai Holisztikus és Integratív Onkológiai Kongresszust (2024 Chinese Congress of Integrative and Holistic Oncology, 2024CCHIO) az Olvass tovább...

Alapszervezetek

Önkéntesek Világnapja

2015. november 25-én az Önkéntesek Világnapját Gyöngyös szervezhette meg. A megyéből szép számmal érkeztek az Alapszervezetek tagjai, akiknek kis műsorral készültünk. Nagy örömmel adtuk át az önkéntesek részére az okleveleket, hallgattuk az érintettek előadását a Olvass tovább...