A Siófoki Alapszervezet köszöni a siófoki 45-65  év közötti hölgyek mammográfiás szűrésének lebonyolításában történő közreműködését minden szervezetnek:

  • A  kaposvári Kaposi Mór Oktató  Kórháznak, amely 2016-ban is személyre szóló levélben invitálta az érintett nőket.
  • A siófoki Népegészségügyi Osztálynak /állami szervként az ő feladata a szűrések bonyolítása/, hogy a kórház által megadott telefonszámukon fogadták a jelentkezőket, majd a létszámtól függően buszt igényeltek az  önkormányzattól és a szűrésre a kíséretet biztosították.
  • A siófoki Önkormányzati Hivatalnak, hogy a hagyományt követve nem kevés összegért buszt béreltek a szűrésekre jelentkezők részére, így az érintettek ingyenesen juthattak el azok  helyszínére. Nagyra értékeljük, hogy a Hivatal fontosnak tartja az itt élő nők egészségét, s azt nemcsak szavakkal, de tettekkel is bizonyítja.

Az érintett korosztályú siófoki nők 2 évente, legutóbb  2016-ban lettek jogosultak a mammográfiás vizsgálatra, de ez alkalommal nemcsak arra, hanem tüdő- és nőgyógyászati szűrést is felajánlott részükre a kórház, s a lehetőséggel sokan éltek is.

A Népegészségügyi Osztályon soha ilyen számban  nem regisztrálták magukat a siófokiak. Míg ugyanis a korábbi években csupán 1-2 buszt kellett bérelnie az önkormányzatnak, addig 2016-ban 6 buszra volt szükség ahhoz, hogy mindenkit elszállíthassanak, vagyis több mint 200 fő jelentkezett, akiket 6 időpontban /2016. dec.3., 6.,és 9., 2017. jan. 2.,3., és 9./  vártak a szűrőhelyen.

A hölgyeket kórházi dolgozók fogadták, kérdőívet töltettek ki velük, ami elsősorban a cukorbetegség megléte vagy hiánya miatt történt. Ezután jól  szervezett módon kísérték el őket a megfelelő vizsgálati helyekre.

A Magyar Rákellenes Liga Siófoki Alapszervezet a Népegészségügyi Osztállyal kötött együttműködési szerződés keretében hosszú évek óta azon dolgozik, hogy a városban élő hölgyekhez eljusson az üzenete, miszerint mindenkinek igenis el kell mennie szűrésekre, figyelnie kell magára és tennie kell annak érdekében, hogy idejében felismerhető legyen bármiféle daganatos betegség, így mellrák is.

Ennek érdekében szervezi közel egy évtizede évente  az un. rózsaszín sétáját, amikor az „Összefogás az egészségünkért a mellrák ellen” c. transzparensével és rózsaszínű lufikkal októberben /korábban a Tojás Fesztivál, utóbbi időben pedig a Halfesztivál idején/  felvonul. Sétáikon már nemcsak a Liga tagjai vesznek részt, hanem a civil szervezetek és a város női lakossága is egyre inkább bekapcsolódik. Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, a Fesztivál idején jelenlévő nagyszámú közönség pedig ily módon értesülhet az üzenetükről.

Úgy gondolják, hogy  az elmúlt években a városban szervezett előadásaik és a sétáik mondanivalói lassan eljutnak a címzettekhez, aminek nagyon örülnek.

Abban reménykednek, hogy 2 év múlva is legalább hasonló létszámmal jelentkeznek az érintettek a  szűrésekre és ezáltal egyre kevesebb lesz a mellrákban szenvedő nő Siófokon, mert ma ez sajnos nem mondható el – mondta Csohánné dr. Kovács Anna, a Liga helyi vezetője.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Kreatív klubfoglalkozás

Kreatív klubfoglalkozás – 2024. március 07. Vezeti: Poórné Mike Éva kézműves A Hatvani Segítő Szolgálatunk kreatív klubfoglalkozásán, a mai napon már a húsvétra készülvén, mosolygós nyuszikát, ajtódíszt készítettünk. A kézműves foglalkozás ügyeskezű résztvevői vidám délutánt Olvass tovább...

Alapszervezetek

Mise a Rákellenes Világnap alkalmából Egerben

Szentségimádás, SZENTMISE a Szent Lajos templomban, február 2-án, a Gyertyaszentelő Boldogasszony Ünnepén a rákbetegekért, és ápolóikért. Köszönjük Koós Ede atyának, hogy együtt imádkozhattunk a betegek gyógyulásáért és hogy a szentmise végén kötetlen beszélgetésre is volt Olvass tovább...

(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen

Globeathon 2016. – A nőgyógyászati daganatok elleni küzdelemért – Minden lépés számít!

A Globeathon a világ több mint 80 országát tömörítő nemzetközi összefogás. Célja, hogy felhívja a figyelmet a nőgyógyászati daganatok elleni küzdelemre. Orvosok, egészségügyi dolgozók, érdekképviseleti csoportok, civil szervezetek, betegek, túlélők és családtagjaik csatlakoztak hozzá szerte a Olvass tovább...