Bensőséges adventi ünnepséget rendezett a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete a Bartakovics Béla Közösségi Házban december 13-án. Vörösné Kiss Noémi, a Markhot Ferenc Kórház ápolási igazgatóhelyettese Ady Endre Karácsonyi Rege című versével nyitotta meg a rendezvényt,  majd Bak Imre, az alapszervezet elnöke köszöntötte a megjelenteket. Nagy Sándorné verse után Petró József református lelkész osztotta meg gondolatait a közönséggel. A farkasvölgyi óvodások bűbájos betlehemese méltán aratott nagy sikert. Ezúton is köszönjük a fertálymester feleségek kórusának és kísérőjüknek, Kovács Kázmér onkológus főorvosnak gyönyörű mini-hangversenyét.
A programban megkapták oklevelüket a 2016. év legeredményesebb önkéntesei is.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Ne gyújts rá! – Füstmentes Világnap Debrecenben, a Fórumban

A Füstmentes Világnapon 2015. november 19-én a Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete, a Kortársak az Egészséges Fiatalokért Egyesülete, a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesülete és az Ökomenikus Segélyszervezet egészségdélutánt szervezett a Fórumban. Évek óta arra kérik a Olvass tovább...

Alapszervezetek

A nyári napozástól megviselt arcbőrünk ápolása – szépségtanácsadás Hatvanban

A Hatvani Segítő Szolgálat helyiségében augusztus 11-én, csütörtökön 14 órakor szépségtanácsadás volt Bődi Rita vezetésével, akinek ajánlásait érdemes megfontolni: „Fontos a napi bőrápolási rutin a nyár végén is, mivel a meleg hatására tágabbak a pórusok, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Nyárbúcsúztató Miskolcon

Hívjuk, várjuk vidám nyárbúcsúztatóra! A Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezete és Segítő Szolgálata a Bárczay Alapítvánnyal közösen Nyárbúcsúztatót szervez 2017. augusztus 23-án, a Gárdonyi Művelődési Házban betegek, gyógyultak azok családjai és más betegszervezetek számára. Ajánlott Olvass tovább...